A Városháza-ügy koronatanúja szerint még a választások előtt eladhatták volna az épületetPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 március 24. Csák Imre, a Városháza-ügy koronatanúja nevét és arcát vállalva nyilatkozott a botrány részleteiről. Mint mondta, a fővárosi önkormányzat „jutalékos embere”, Berki Zsolt az ő kapcsolatrendszerét felhasználva próbált vevőt találni a budapesti Városháza épületegyüttesére. A Csák által hozott amerikai és arab befektetőkkel való tárgyaláson Berki előre kétmilliárd forintnyi jutalékot, vagyis korrupciós pénzt kért az ügylet tető alá hozásáért, ami miatt a potenciális vevők inkább elálltak az üzlettől. A koronatanú szerint Berki azt mondta, hogy ő közvetlenül Barts Balázsnak, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjének dolgozik, amit vissza is igazoltak.
Jövő év elejére elkészül az eltitkolt brüsszeli hatalomkiterjesztést leleplező magyar jelentés Forró drót november 28. A jelentés elengedhetetlen lesz a lopakodó uniós hatáskörtúllépés folyamatának megértéséhez.
Tragédia a Morrison’s 2-ben: egyetlen ütés végzett a 25 éves vendéggel – elfogták a 28 éves támadót Forró drót november 30. Egyetlen ütéssel végzett tegnap este fél tizenegykor a 25 éves vendéggel Budapest belvárosi szórakozóhelyen egy másik vendég.
Szenzáció! A Mol szerezheti meg a szerb olajfinomító orosz részesedését Forró drót november 29. A NIS irányító csomagjának értéke nagyjából 1,41 milliárd dollár. Ez fillérre annyi, amennyi készpénz a Mol kasszájában van.
Őrjöng Friedrich, a germán kancellár Orbán moszkvai útja miatt Forró drót november 28. Merz szerint Orbán Viktor nem az európai csapatban játszik.