családapa üzenete
Háromgyermekes kamionos családapa üzenete: "Gyermekeink jövőbeni otthonát kell megőriznünk, vasárnap én a családomra, az ő biztonságos jövőjükre szavazok"
Kovács András 41 éves kamionsofőr egy nemzetközi fuvarokat bonyolító olasz cégnél dolgozott. 15 évig járta Európa országútjait, a haladó nyugat nagyvárosait, és saját szemével látta azok hanyatlását. A férfi olasz feleségével három gyermeket nevel, a legkisebb még csak 7 éves. András azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy a tapasztalatai alapján miért is fontos annyira a számára a vasárnapi európai parlamenti választás. Látva, hallva az egyre fokozódóbb hangulatú kampányt, úgy véli, sokan pont a lényeg felett siklanak át. Arról beszélünk a legkevesebbet, hogy mit élhet meg mindennapi életében egy magyar család, mit tehet hozzá vagy mit vehet el az életükből az európai uniós választás eredménye. "Én látom, mert megélem a kontrasztot minden héten, minden utam alkalmával, amikor a kamion volánja mögé ülök. Látom, hogy milyen lehet az életünk akár már néhány éven belül, ha a nyugati példát követjük. Akiknek a hétköznapi élet nyugalma, biztonsága természetes, bele sem gondolnak abba, milyen lenne enélkül, pedig tőlünk nyugatabbra, német, osztrák vagy akár olasz emberektől, családoktól már elvették" - fogalmazott a férfi. András, aki nem újságíró, nem blogger, hanem"csak" egy magyar családapa, klaviatúrát fogott, hogy leírja, kire fog szavazni vasárnap a családja jövőjét féltve, mi döntött abban, hová húzza majd az x-et. Íme, egy háromgyermekes, világot járt családapa üzenete, amit közlünk. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.