családok pártja
2,2 milliárd forinttal tartoznak az államnak a kamupártok, ebből Szepessy köre 600 millióval szívódott fel
A napokban adott tájékoztatást a Magyar Idők megkeresésére a Magyar Államkincstár arról, hogy összesen 2,2 milliárd forintot kellene visszafizetnie 13 kispártnak a felvett kampánytámogatások címén, ugyanis nem értek el egy százalékos eredményt a választásokon. Az új választási törvény szerint, amely éppen arra hivatott, hogy az anyagi haszonszerzés céljából pártot alapító csalókat kiszűrje; ilyen esetben minden, kampányra felvett pénzt vissza kell fizetni. A kincstár még május közepén kiküldte a felszólításokat, ennek ellenére a mai napig csak az Együtt, a MIÉP és a Munkáspárt tett eleget a visszafizetési kötelezettségnek. Az Összefogás Párt, a Családok Pártja és a Magyarországon Élő, Dolgozó és Tanuló Emberek (Medete) Pártja a hírhedt, jelenleg is büntetőeljárás alatt álló Szepessy Zsolthoz köthető. A volt monoki polgármester ismerősei, korábbi munkatársai mindhárom pártban fellelhetők vezetőként, koordinátorként vagy jelöltként. Olyan családok is akadtak, ahol az egyik családtag az egyik, másikuk a másik párt színeiben indult el. Végül összesen több, mint 600 millió forint állami támogatást zsebeltek be, aminek jó eséllyel bottal lehet ütni a nyomát. A Családok Pártja és a Medete Párt már a legnagyobb igyekezettel sem elérhető, sem a korábban bejegyzett irodáikban, sem telefonon. Az Összefogás Párt megszűnését pedig a napokban jelentették be. Ajánljuk még
Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Meddig csavarod még feljebb a kamumétert, kamupéter?
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van. Alpesi Krisztusok
Tirolban minden faluban, útkereszteződésben, hegyoldalban található egy-egy kereszt, a keresztre feszített Jézussal vagy Jézus a két latorral. Nem beszélve a szentek szobrairól, mint például Szent Jacobs, Szent Flórian, Szent Andreas... Az embernek ez fel sem tűnne, ha nem ebben a korban élne.