csenger
Újabb tragédia a csengeri "multimilliárdos örökösnő" családjában - Sz. Gáborné fia is öngyilkos lett
Önkezével véget vetett életének Sz. Gáborné, ismertebb nevén Maláj Marcsi fia. A csengeri nő egy 1300 milliárd eurós örökség meséjével került be a köztudatba, mellyel több tíz ismerősétől szerzett igencsak komoly, egy esetben több százmillió forintos kölcsönt. A pénzt a nemlétező örökségből persze azóta sem adta meg. Sz.-né ellen jelenleg is tart a büntetőeljárás különösen jelentős értékre elkövetett csalás megalapozott gyanújával. Az évtized, ha nem az évszázad egyik legagyafúrtabb csalássorozata azért került nyilvánosságra, mert abban Simicska médiája Kósa Lajos lejáratásának lehetőségét látta. A mesés örökséget lebegtető dokumentumok, köztük egy ajándékozási szerződés pedig azután került az akkor még Simicska kezében lévő Magyar Nemzethez, hogy a csengeri asszony férje a térség jobbikos országgyűlési képviselőjétől, Apáti Istvántól kért védelmet és segítséget. Néhány napra rá öngyilkos lett. A PestiSrácok sértetti forrásból úgy értesült, hogy egyre jobban szorul a hurok a letartóztatásban lévő csengeri asszony körül. Több tárgyi bizonyíték is bizonyítja a bűnösségét, és Sz.-né minden értéket képező ingóságát és ingatlanát lefoglalták, amelyek még így sem fedezik az elcsalt összegek töredékét sem. Az asszony fia először elméje eltompításával próbált nem tudomást venni a körülötte zajló eseményekről, végül más kiutat keresett és a halálba menekült az átélt traumák, a szégyen és mindenük elvesztése elől. Elfogták Svájcban a szélhámos csengeri "örökösnőt"
Pénteken, néhány órával az után, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda körözése nyomán a Fővárosi Törvényszék kiadta az európai elfogató parancsot, a svájci hatóságok elfogták Szabó Gáborné Matkó Máriát, a szélhámos csengeri nőt - tudta meg a PestiSrácok.hu. A csengeri asszony, aki tíz éven át kábította a helyi potentátokat, de rajtuk kívül ügyvédeket, vállalkozókat is Kelet-Magyarországon a mesés örökségének kamu sztorijával, egy nappal azelőtt lépett le az országból, hogy a csalás miatt nyomozást folytató NNI beidézte volna gyanúsítotti kihallgatásra. Összesen háromszor idézték, hiába. Ügyvédjén keresztül, valamint a vele többször interjút készítő baloldali kötődésű Független Hírügynökséggel is közölte, hogy nem hajlandó hazajönni. A becsapottak mesélik el, Maláj Marcsi dörzsölt csalóként másfél milliárdot szedhetett össze (hangfelvételek!)
Ha a harmadik hivatalos idézésre sem jelenik meg a hatóságoknál, nemzetközi elfogató parancsot adhatnak ki Szabó Gáborné, a Maláj Marcsi néven elhíresült csaló kézre kerítésére. A csengeri asszony, akit egyelőre tanúként idéztek, a károsultak elmondása szerint körülbelül 1,5 milliárd forintot szedhetett össze rokonoktól, ismerősöktől és Kelet-Magyarország közéleti szereplőitől egy elképesztő örökség meséjével. A PestiSrácok olyan hangfelvételek birtokába jutott, melyen az ügy olyan szereplői szólalnak meg, akik nem keveset buktak Maláj Marcsi ügyeskedésén. Az asszony most üzlettársával és fél családjával külföldön bujkál. Hol azt üzeni haza, hogy öröksége bizonyítékait gyűjti be, hol azt, hogy gyógykezelésen vesz részt. Története azonban rövid időn belül finisbe érhet. Gyanúsítást akart közölni vele az NNI, de családostól lelépett a csengeri "milliárdosnő"
Második hivatalos idézésen sem jelent meg Szabó Gáborné Marika, pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda, amely csalás ügyében folytat nyomozást, immár gyanúsítottként szerette volna kihallgatni a csengeri "milliárdos örökösnőt" - tudta meg a PestiSrácok rendőrségi forrásból. Az asszonyt ügyvédje, a DK-s képviselő, Helmeczy László azzal a szöveggel próbálta kimenteni, hogy ügyfele külföldön gyógykezelteti magát. Mi azonban máshogy tudjuk. Csengeriek azt beszélik, hogy még a húsvéti ünnepek előtt gyerekei is követték külföldre Szabónét, azt követően, hogy a ház körüli mozdítható gépeket, szerszámokat kiárusították a településen. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.