csillag istván
Csillag István és Forgács Imre ex-miniszterek, Fazekas Marianna, az ELTE docense – 1972-ben még az állambiztonsági nyomozást segítették
Csillag István és Forgács Imre akkori jogászhallgatók, későbbi miniszterek 1972-ben bejelentést tettek az állambiztonságnál arról, hogy egyetemükön, az ELTE-n illegális röpiratozás történt. A BM óriási erőkkel kereste a tettest, a nyomozásban rajtuk kívül felhasználták a II. évfolyamos Fazekas Marianna segítségét, aki előbb részletesen beszámolt az ügyről, majd vállalta, hogy segít lebuktatni az első gyanúsítottat, aki szintén az ELTE jogikarára járt. Az állambiztonsági akciót végrehajtották, a célszemélyre ügynököt állítottak. Fazekas 1980-től tanított az ELTE-n, ma docensként dolgozik az egyetemen. Csillag István Medgyessy Péter, Forgács Imre Bajnai Gordon alatt lett miniszter. A vonatkozó dossziét már nagyon sokat kutatták - megírni valahogyan mégsem írta meg senki... Ahogy viszont egy kedves hozzászóló felhívta a figyelmünket, van egy romantikus szála is a történetnek: Forgács Imre és Fazekas Marianna ugyanis később összeházasodtak.Haladó álláspont: A számok jók, de a buta néger Fidesz helyett visszajöhetnének már az okos fehér multik
Az egykori SZDSZ-es Csillag István éppen akkor volt gazdasági és autópálya-miniszter, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök eleresztette híressé vált mondatát: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Okkal feltételeztük tehát, hogy okosakat fog mondani gazdaságügyi kérdésekben a Budai Liberális Klubban, és a baloldali szakértő valóban akkorát alakított, hogy csak azt sajnáltuk, ennyire kevesen hallották az előadását. Az „igen, de” típusú érvelése legalább annyi rokon vonást mutat Tamás Gáspár Miklóséval, mint az 1994-es SZDSZ az MSZP-vel. Csillag sikeresnek, mégis rossznak tartja a kormány gazdaságpolitikáját, és szorgalmasan felmondta a szélsőliberális gazdaságpolitika gyakorlatban megbukott lózungjait. Dicséretére váljék viszont, hogy nem is tagadta, sokkal fontosabbnak tartja a nemzetközi nagyvállalatok profitmaximalizálását, mint a magyar dolgozók tisztességes bérezését.Ajánljuk még