csillaghegy
Karácsonynak megint nem sikerült igazat mondania, ezúttal a csillaghegyi fürdővel kapcsolatban futott lyukra
Olyannyira nem haveri céggel végeztették a csillaghegyi fürdő felújítását, hogy egy jogvita keretében 40 millió forintot pereltek vissza a kivitelezőtől, a cég pedig még a korábbi, Demszky-féle vezetésnek is dolgozott, derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. A lapnak Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója nyilatkozott a felújítással kapcsolatban, aki tényekkel és hivatalos iratokkal alá tudja támasztani, hogy miért kellett megemelni a beruházás költségét a kivitelezés során. A főpolgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy feljelentést tett a három évvel ezelőtt átadott fürdő rekonstrukciójával kapcsolatban, ezért a rendőrség jelentős vagyoni hiányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után