Pesti Srácok

Karácsonynak megint nem sikerült igazat mondania, ezúttal a csillaghegyi fürdővel kapcsolatban futott lyukra

null

Olyannyira nem haveri céggel végeztették a csillaghegyi fürdő felújítását, hogy egy jogvita keretében 40 millió forintot pereltek vissza a kivitelezőtől, a cég pedig még a korábbi, Demszky-féle vezetésnek is dolgozott, derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. A lapnak Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója nyilatkozott a felújítással kapcsolatban, aki tényekkel és hivatalos iratokkal alá tudja támasztani, hogy miért kellett megemelni a beruházás költségét a kivitelezés során. A főpolgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy feljelentést tett a három évvel ezelőtt átadott fürdő rekonstrukciójával kapcsolatban, ezért a rendőrség jelentős vagyoni hiányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást.

Karácsony Gergely egyszerűen hazudik Szőke László szerint, úgy mint korábban nyelvvizsgája, vagy megzsarolása ügyében. Nem véletlen, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója így vélekedik, hiszen Karácsony megint bizonyítékok nélkül vádaskodott, és természetesen ismét lyukra futott.

– fogalmazott Karácsony újabb "teljesítménye" kapcsán, ami nem más, mint hogy a főpolgármester és csapata feljelentést tettek a rendőrségen jelentős vagyoni hiányt okozó hűtlen kezelés vádjával, a főpolgármester szerint a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő felújításakor túlárazás és hűtlen kezelés történt a kivitelező haveri cég közreműködésével.

PestiSracok facebook image

– reagált a feljelentésre a Magyar Nemzetnek Szőke.

A korábbi vezérigazgató cáfolta, hogy indokolatlan kifizetések történtek volna, a megnövekedett költségeknek pedig két oka is volt. A cég eredeti vállalásához képest 13,6 százalékkal növekedő ár egyik oka az volt, hogy régészek hónapokra leállították a munkát, mert találtak egy II. századból való kelta lovaskocsi temetőt. A másik ok: a fürdő része lett egy hetvenes években épült szovjet vasbeton épületrész is, ez sokkal rosszabb állapotban volt, mint amire előzetesen számítottak.

Arra a vádra vonatkozóan, hogy a kivitelezést "haveri céggel" végeztették volna, Szőke elmondta:

Megjegyezte, ha korrupt lett volna az intézmény működése, nem történhetett volna meg, hogy a veszteségesből nyereségesbe fordul át a fürdő mérlege. Szőke kinevezésekor– 2010-ben – a regisztrált árbevétel 5,58 milliárd forint volt, míg 2019-ben – felmentése előtt - pedig 18,41 milliárd forint.

Forrás: Magyar Nemzet, Fotó: termalfurdok.com