csökkenés
Nagy Márton: amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tüntette el a kormány az inflációt
A kormány 2023-ban azt vállalta, hogy év végéig egy számjegyűre csökkenti az inflációt. Ezt a vállalását a kormány két hónappal korábban, már októberben teljesítette. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint most az látható, hogy decemberben az infláció gyakorlatilag összeesett, annak mértéke éves alapon 5,5 százalékra zuhant, amellyel a csehek (6,9 százalék) után a lengyelekhez (6,1 százalék) és a románokhoz (6,6 százalék) képest is kedvezőbb eredményt ért el hazánk - állapította meg pénteki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.Mérséklődött az infláció
2021 júniusa óta először fordul elő, hogy alacsonyabb az infláció, mint az előző hónapban. A KSH szerint februárban 25,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban. Januárban ugyanez 25,7 százalék volt.Több mint 10 százalékkal csökkent az amerikai bankszektor nyeresége
Több mint 10 százalékkal csökkent az amerikai bankszektor teljes nyeresége a harmadik negyedévben éves összehasonlításban.Jelentősen esett a sörfogyasztás a második negyedévben
Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest a vendéglátó és a rendezvény szektor leállása és a vártnál lassabb helyreállása miatt - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője az MTI érdeklődésére.Gyengüléssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék
Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE-100 mutató 2,99 százalékos, a frankfurti DAX index 3,97 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 3,77 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 4,10 százalékkal esett hétfői záróértékéhez viszonyítva.IMF: az EU-ban Málta után a magyar gazdasági teljesítmény csökken a legkevésbé az idén
Az Európai Unióban az idén a magyarországi bruttó hazai termék fog Málta után a legkevésbé csökkenni a járványvédelmi korlátozások miatt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2020-2021-es világgazdasági prognózisának kedden publikált előzetese alapján.Ajánljuk még