csoportosan elkövetett garázdaság
Tizenkét ember letartóztatását rendelte el a bíróság az érdi leszámolással összefüggésben
Elrendelte tizenkét ember letartóztatását az érdi tömegverekedés ügyében a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.Tizenkét ember letartóztatását indítványozta az ügyészség a halálos kimenetelű érdi tömegverekedés ügyében
A Pest Megyei Főügyészség indítványozta tizenkét ember letartóztatását, akik egy érdi benzinkúton verekedtek, amelynek során egy ember meghalt. A történtek miatt a rendőrség az érintettek ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy ellen pedig emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az elhunyt férfi fia apja halála miatt nyilvánosan vérbosszút hirdetett.Vendettára készül az érdi bandaháború áldozatának fia, videóban üzente meg, hogy bosszút áll
Vérre menő harcba kezdtek csütörtök éjszaka Érden; a kövekkel, botokkal, vasvillával és gázpisztollyal vívott harcokban egy ember meghalt, öten súlyosan, heten könnyebben sérültek. A Blikk információja szerint a balhé az M7-es autópálya felhajtójánál érte el csúcspontját, ami egy korábbi szóváltásból indult néhány kilométerrel odébb, egy másik kúton.Itt a videó az érdi balhé kezdetéről
A Rendőrség Youtube-csatornájára felkerült egy videó az emberhalállal végződött érdi balhé kezdetéről.A Deák téri kettős emberölés ügyében letartóztatást indítványoz a Fővárosi Főügyészség (videó)
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el annak a három férfinak a letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint részt vettek a Deák téri verekedésben, amelyben egyikük két személyt halálra késelt.Elfogták a Soroksári úti fegyveres támadókat (Fotók!)
Elfogta a rendőrség pénteken estére annak a csoportnak a tagjait, akik délelőtt megvertek egy nőt a Ferencvárosban, a Soroksári út környékén, miközben egy lövés is eldördült – közölte honlapján a hatóság. A támadók a korábbi hírekkel szemben nem hatan, hanem öten – három nő és két férfi – voltak, és külön-külön menekültek a nyomozók elől. A rendőrség valamennyiük esetében előterjesztést tett a letartóztatásuk indítványozására. A támadás indokáról egyelőre nem adott felvilágosítást a hatóság.Ajánljuk még