Pesti Srácok

Tizenkét ember letartóztatását indítványozta az ügyészség a halálos kimenetelű érdi tömegverekedés ügyében

null

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta tizenkét ember letartóztatását, akik egy érdi benzinkúton verekedtek, amelynek során egy ember meghalt. A történtek miatt a rendőrség az érintettek ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy ellen pedig emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az elhunyt férfi fia apja halála miatt nyilvánosan vérbosszút hirdetett.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján azt közölték, hogy Fejér és Pest megyei családok csaptak össze abban a tömegverekedésben, amelyben egy ember meghalt csütörtök este Érden. A vendetta következtében ketten életveszélyes, hárman súlyos, heten pedig könnyű sérülést szenvedtek – közölte Latorovszky Gábor megbízott főkapitány-helyettes. A rendőrség tizenkét ember ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy ellen pedig emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a letartóztatásukat. A Pest Megyei Főügyészség szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy egy enyingi és egy érdi család keveredett összetűzésbe csütörtök este.

Az enyingi család legalább tizenhat férfi tagja – több gépkocsival – megjelent egy érdi benzinkúton, hogy ott találkozzanak az érdi família tagjaival. Mindkét társaság a találkozóra különböző ütlegeket, illetve szúró-vágó eszközöket vitt magával. A benzinkútra érve egy, az érdi családhoz tartozó férfi gépkocsiját egyből a másik család egyik ott várakozó tagjának kormányozta és elütötte, majd tolatni kezdett és elütött egy másik embert is. Ezután az enyingi család tagjai a gépkocsi köré gyűltek, és kirángatták annak utasait, miközben verekedésbe keveredtek az érdi család helyszínre siető tagjaival is. A verekedők különböző szúró és ütő eszközöket használtak, és még gázpisztollyal is adtak le lövést. A konfliktus során az egyik enyingi férfi egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta az egyik érdi családtagot, aki rövid idővel később elhunyt. A több percig tartó összecsapás után az enyingi család tagjai gépkocsival elhagyták a helyszínt, de távozás közben az érdi család tagjai megrongálták a gépkocsikat – olvasható a közleményben.

A Blikk szombaton arról írt, hogy a konfliktus előtt néhány órával a feltételezhetően eleve az érdiekkel rossz viszonyban lévő enyingiek egy videót tettek fel a Facebookra, felszólítva a riválisaikat, hogy: Gyertek kutyák, üssünk egyet! A kihívásra készségesen vállalkoztak az érdiek, a halálos áldozat utóbbi csoport tagja volt; a lap szerint a férfi jól prosperáló építőipari vállalkozó volt, családja emellett luxusautókkal is kereskedett. A Blikk beszámolója szerint az enyingiek korábban az elhunyt fiát támadták üzeneteikben, apja halála után a fiú pedig nyilvánosan vérbosszút hirdetett. Ismert, az enyingi bandához tartoztak azok is, akik több, mint tizenegy éve meggyilkolták Veszprémben Marian Cozma kézilabdázót, több csapattársát pedig életveszélyesen megsebesítették. Egyikük, Sztojka Iván kedvezménnyel szabadult büntetéséből, majd egy nőt prostitúcióra kényszerített, ezért újabb büntetőperében nemrég nyolc év fegyház kiszabását indítványozta vele szemben az ügyészség.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Blikk/PS; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.