Czeglédy embereinek adták át a vidéki bankfiókokban, automatákból felvett pénzt a strómanok Magyar ugar 2021 március 17. Ahogy arról a birtokunkba került revizori jelentés alapján beszámoltunk, a Czeglédy-ügyben a nyomozása során kiderült: összesen két és fél milliárd forintot vettek fel készpénzben vidéki bankfiókokban és automatákban a vád szerinti bűnszervezet tagjai. Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője cikkünkre hivatkozva azonnali kérdéssel fordult Varga Judit igazságügyi miniszterhez a keddi plenáris ülésen. Arra volt kíváncsi, hová tűnhettek Czeglédyék eltűnt milliárdjai. Budai Gyula szerint a pénzt Czeglédyn keresztül az MSZP és a DK pártkasszájában kell keresni, és ebből finanszírozhattak több választási kampányt is. Tény: a vádirat több részlete és vádlotti vallomások is alátámasztják, hogy a strómanok által felvett milliárdos összeg készpénzben Czeglédy Csabához került.
Német KSH: már többen költöznek Németországból hazánkba, mint Magyarországról a németekhez Forró drót június 5. A német statisztikai hivatal adatai szerint már többen költöztek Németországból Magyarországra, mint fordítva.
Önkormányzati korrupciós botrány: sorra letartóztatta a politikusokat a nyomozási bíró Forró drót június 4. Az ügyészség indítványainak jelentős részét elfogadva ma hat gyanúsított politikus esetében is elrendelték a letartóztatást, miközben kettő politikus szabadlábon védekezhet tovább. Újabb fordulóponthoz érkezett az úgynevezett parkosítási korrupciós botrány, miután ismert önkormányzati, illetve volt országgyűlési képviselő politikusok sorsáról döntött a nyomozási bíró.
A kínaiak nem kértek a Tisza-kormány vezette új Magyarországból Forró drót június 4. Inkább Spanyolországban húzzák fel az új gyárukat.