czibula csaba
Polgármester akar lenni Zamárdiban az eddig külföldön bujkáló Czibula Csaba
Egy kalandregénybe illik Zamárdi polgármesterjelöltjének, Czibula Csabának az életútja. Ő az a férfi, aki nemcsak, hogy részt vett Erzsébetváros az MSZP-s Hunvald György általi kifosztásában, de az egyik kulcsszereplője volt, a bíróság pedig el is ítélte. Ezt követően külföldre menekült, majd miután elárulta az összes korábbi szövetségesét, kitalálta, hogy Zamárdiban indul polgármesternek. Függetlenként indul ugyan, de az Origo helyi informátorai tudni vélik, hogy a Márki-Zay Péterhez közel álló körök álltak Czibula mögé. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után