czomba sándor
Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését
Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Czomba Sándor: minden Dunaferr-dolgozó megkapja a decemberi fizetését a napokban
Minden Dunaferr-dolgozó megkapja a decemberi fizetését a napokban – jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott csütörtöki interjújában. Czomba Sándor hangsúlyozta: tisztában vannak azzal, hogy a térség meghatározó foglalkoztatója a Dunaferr, amely ha végleg bezár, akkor az egész régió kerül lehetetlen helyzetbe.2023-ban 232 ezer forint lesz a minimálbér
Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF); 2023. január 1-jétől 232 ezer forint lesz a minimálbér és 296 400 forint lesz a garantált bérminimum havi bruttó összege – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.Ajánljuk még