czomba sándor
Czomba Sándor: a minimálbér-megállapodásnak komoly gazdasági hatása van
A minimálbér és a garantált bérminimum emelése nemcsak arról a 250 ezer, illetve 750 ezer munkavállalóról szól, akiket közvetlenül érint az intézkedés, hanem komoly egyéb gazdasági és bérezéssel kapcsolatos hatása is van - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az új minimálbér-megállapodás aláírása után.Megvan a megállapodás: még idén 15 százalékkal emelkedik a minimálbér
Még idén 15 százalékkal emelkedik a minimálbér – jelentette be a Facebookon Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. Ez azt jelzi, hogy a kormány is támogatta a korábbi béremelést.20 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve, miközben 4 százalék alatt van a munkanélküliség
2023 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 759 ezer főre emelkedett; a férfiak körében 12 ezer fős, a nőknél 8 ezres növekedés volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Háromezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint továbbra is rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, augusztusban a háború és az elhibázott szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is mindössze 228 504 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Egy év alatt 32 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság
A kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz a családok, a nyugdíjasok és a munkahelyek megvédése érdekében. A KSH adatai szerint egy év alatt 32 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma – értékelte a legfrissebb adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.A kormány továbbra is elkötelezett a teljes foglalkoztatás mellett
Továbbra is elkötelezett a teljes foglalkoztatás mellett a kormány, amelynek a munkahelyek megvédésén felül kiemelt célja, hogy a reálbérek is emelkedjenek – mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Navracsics Tibor: 2021 és 2027 között 14 ezer milliárd forint jut területfejlesztésre
Területfejlesztésre 2021 és 2027 között 14 ezer milliárd forint jut; kiemelt cél a versenyképesség erősítése, a zöld és digitális átmenet megvalósítása, valamint az, hogy 2030-ra Magyarország az öt legélhetőbb uniós tagállam közé tartozzon – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Joint Venture Szövetség gazdaságélénkítő programsorozata, a Country Ride első állomásán, Veszprémben, csütörtökön.Czomba Sándor: több mint hatmilliárd forintból indul a vállalkozóvá válást elősegítő program
A kormány a háború és az elhibázott szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket. A kormány 2010 óta számos lépést tett a bérek emelése és a foglalkoztatás növelése érdekében, így mára 1 millióval dolgoznak többen.Czomba Sándor: a kormány a vendégmunkások alkalmazásával a magyar munkaerő megtartását és új munkahelyek teremtését is elősegíti
Szabályozott keretek között, szigorú feltételekkel jöhet Magyarországra külföldi munkaerő, és csak annyi, amennyire szükség van – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában, szerdán, az Országgyűlésben.Ajánljuk még