czopf Áron
Hol terem a tihanyi jobboldal? – A magyar jobboldal sikerét a közösségben való gondolkodás és cselekvés szavatolja
Magyarország iszonyú ellenszéllel dacol. Legkésőbb a migránsválság 2015-ös kitörése óta napi szinten tapasztalhatjuk, milyen zsigeri gyűlölettel ront neki a nemzetközi progresszív–globalista hálózat mindennek, ami nem a magányosan fényűző kozmopolita fogyasztó. Gyűlölt ellenségük a vallás, a nemzet és a család. Magyarország – nem kevés kurucsággal – mindhármat zászlajára tűzte, miután 2010 tavaszán megszabadult az MSZP–SZDSZ-től; ezzel olyannyira magára haragította a hálózatot, hogy az már 2011-ben megkísérelte elmozdítani a kétharmados nemzeti kormányt. A körülmények azóta se javultak, legfeljebb mi lettünk combosabbak, és ilyen helyzetben különösen nehéz építeni. Márpedig építeni kell, mert kuruckodással csak háborúzni, béklyókat lerázni lehet, fejlődni nem. A Tihanyi jobboldal című zsebkönyv arról tanúskodik, hogy a magyar jobboldal erősen keresi, mit akarjon felépíteni, de arról is, hogy még nem teljesen találta meg. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.