dal
Pár óra alatt háromszor megtöltötte a Puskás Arénát a Magyar Péterhez írt himnusz... ja, nem
Bevallom, arra számítottam, hogy amikor ma munkába menet belépek a pékségbe, és az üzlet halk csendességében a megfelelő szendvicset próbálom kiválasztani, a háttérben csendben szólni fog a Tisza Párt dala egy poros JBL-re kihangosított telefonról. Úgy képzeltem, hogy ezután a metrón ugyanezt a dalt fogom áthallani a mellettem ülő csillogó szemű fiatal fülhallgatójából, aki elszántan néz előre, az enyhén koszos vonatablak tükrében pedig Magyar Pétert látja meg. Gondoltam azt is, hogy ezután az aluljárót átszelve hallani fogom, ahogy a postáról hazaigyekvő néni is halkan ezt dúdolja, miközben az Orbán-kormány által megtört gerince kiegyenesedik, és ugyanebben a pillanatban a távolban megcsörren egy telefon ugyanezzel a csengőhanggal. De nem ez történt. Pedig biztos már legalább hárommilliárd lejátszásnál tart a dal. Vagy négy. 
