Pár óra alatt háromszor megtöltötte a Puskás Arénát a Magyar Péterhez írt himnusz... ja, nem
Bevallom, arra számítottam, hogy amikor ma munkába menet belépek a pékségbe, és az üzlet halk csendességében a megfelelő szendvicset próbálom kiválasztani, a háttérben csendben szólni fog a Tisza Párt dala egy poros JBL-re kihangosított telefonról. Úgy képzeltem, hogy ezután a metrón ugyanezt a dalt fogom áthallani a mellettem ülő csillogó szemű fiatal fülhallgatójából, aki elszántan néz előre, az enyhén koszos vonatablak tükrében pedig Magyar Pétert látja meg. Gondoltam azt is, hogy ezután az aluljárót átszelve hallani fogom, ahogy a postáról hazaigyekvő néni is halkan ezt dúdolja, miközben az Orbán-kormány által megtört gerince kiegyenesedik, és ugyanebben a pillanatban a távolban megcsörren egy telefon ugyanezzel a csengőhanggal. De nem ez történt. Pedig biztos már legalább hárommilliárd lejátszásnál tart a dal. Vagy négy.
De mi lehet az oka, hogy a Tisza-dal néhány óra alatt még nem töltötte meg háromszor a Puskás Arénát? Hogy lehet, hogy még nem ivódott be a tavaszi madárfüttybe, a szemerkélő eső puha kopogásába és a szívekbe sem? Pedig gyorsan kellenének az eredmények. Az ilyesmit viszont csak halkan illik leírni: a dal egy szar. És ezt most nem azért mondom, mert Tisza Párt, meg MagyiPeti, sőt, a dalt éneklő Nagy Ervinben még benne is lenne a potenciál, hogy valami jót csináljon, csak hát ez nem az. De vajon mi nem sikerült?
Nem hinném, hogy az a baj vele, hogy lopott (mint már azt oly sokan megírták, a Tisza-dal kísértetiesen hasonlít a svéd Kent alternatív rockegyüttes Då som nu för alltid című zenéjére). Hiszen tudjuk, hogy Magyar Péter szektásait soha egy percig sem zavarta a lopás, legyen az telefon, vagy logó, ahogy soha nem zavarta őket a hazugság (vagy az igazság) sem, de nem volt soha baj a képmutatás vagy a valóságtól elrugaszkodott beképzeltség sem. Szóval ebben a közegben simán elmegy ez a dal is: vannak benne hangzatos, de szív és lélek nélküli üzenetek, egy csomó csúsztatás és felfoghatatlan mennyiségű hatásvadász populizmus. Vagyis minden, ami ebben a közegben mindennapos és lelkesen imádott.
Még azt is el fogják hinni egymásnak, hogy a dal jó, miközben tudják, hogy szar. Náluk így megy ez.
De elemezzünk egy kicsit mégis: a szövegen, az üzeneten, a hazugságokon, a túlzásokon és a kivitelezésen kívül a primer oka a rossz szájíznek és a szekunder szégyennek az lehet, hogy a dal és a klip rendkívül erőltetett: egyszerűen arról van szó, hogy meg kellett csinálni, bármi áron. Hiszen baj van, csinálni kellett valamit, amitől valamilyen hatást várnak Magyar Péterék, mivel azt látjuk, hogy az elmúlt időszakban nem egyszerűen kicsúszott a Nagy Heródes kezéből a kezdeményezés, hanem arról van szó, hogy a globális méretű paradigmaváltás, a háborúval kapcsolatos helyzet és Orbán Viktor küldetésszerű nemzetközi tevékenysége miatt a kutyát nem érdekli, hogy Magyar Péterrel mi van, és mit csinál. És ez nyilván nagyon fáj.
Úgy tűnik, Péter nem mer kicsi lenni, nagy viszont nem tud.
De visszatérve a klipre: egyértelműen látszik belőle, hogy a klipet rendező Radnai Márk teljesen hülyének nézi a fogyasztókat, azt érzékelteti, hogy ő és mestere polihisztorok, a magunkfajta szűk látókörű átlagember nem értheti meg a látomást, ami ebben a dalban van, legfeljebb csak a felszínt kapargathatja. És éppen ebből az ars poeticából látszik jól igazán, hogy a Tiszának halvány fingja sincs arról, hogy milyen a magyar néplélek, hogy mit akarnak a magyarok, és arról sem, hogy a jelenlegi világpolitikai helyzetben nem Webernek kellene ágyba vinni a reggelit, hanem egy stabil jövőképet kellene felvázolni, ami megnyugtatja az embereket azzal kapcsolatban, hogy van jövőnk, nem lesz háború és egyébként meg számítunk a világban.
A szektásoknak azt tanácsoljuk, hogy tanulják meg a szöveget! Van még pár nap március 15-ig, és nem lenne szerencsés, ha nem tudnák együtt énekelni Magyar Péterrel. Még az is lehet, hogy figyelni fogják a szájmozgásokat. Senki nem akarja, hogy megsértődjön. Ki tudja, mire képes.
Vezető kép: PS-montázs
