daniel friberg
Svédország soha nem lesz a régi, még akkor sem, ha a jobboldal győz a vasárnapi választáson
Történelmi jelentőségű választásokat tartanak szeptember 9-én, vasárnap Svédországban; a megmérettetésben a migrációt pártoló globalista erők és a nemzeti, migrációt ellenző erők csapnak össze. A választás tétje nem kisebb, mint az ország jövője, ugyanis a svédek tényleg a 24. órában vannak, és ez nagy lehetőség arra, hogy vissza tudják fordítani a kártékony folyamatokat. Daniel Friberg svéd publicista szerint az, aminek szemtanúi vagyunk, nem más, mint egy 98 éve tartó, folyamatos szocialista irányítás következménye, és megvan minden esélye annak, hogy a migrációellenes, nacionalista-konzervatív párt kerekedik felül. Bárhogy is lesz, a jobboldal csak jól jöhet ki belőle, hiszen egy újabb baloldali, migrációt támogató kormány összetákolása esetén is csak a nemzeti erők népszerűsége nő majd, ez pedig előbb-utóbb a konzervatívok hatalomra kerüléséhez vezet majd. Kötelező olvasmány Daniel Friberg a baloldal legyőzéséről szóló kézikönyve
Az új jobboldal egyre népszerűbb Nyugat-Európában, illetve az USA-ban. Bár hazánkban a politikai közeg miatt még nem volt rá szükség, a jelenleg zajló politikai folyamatok megértéséhez fontos, hogy átlássuk, miről is van szó. Ehhez nagy segítséget nyújt Daniel Friberg könyve: a Jobboldal visszatér, mely részben iránytűként szolgál az Új Jobboldal megértéséhez, ugyanakkor alternatívát is kínál, amely a jelenlegi rendszer helyébe léphet. Az altright.com alapítójának műve bemutatja a metapolitika lényegét is, amely különböző kulturális értékek, viselkedésformák terjesztését jelenti, ami talán a leghatékonyabb fegyver a jelenlegi furcsa politikai harcokban, és amelyet a baloldal az elmúlt években rendkívül sikeresen használt fel a közgondolkodás átformálására. Magyarországnak nincs szüksége alternatív jobboldalra - PS-interjú Daniel Friberggel, az altright.com alapítójával
Egyre nagyobb befolyásnak örvend világszerte a Trump-kampány idején megismert Alt-Right mozgalom, melynek jelentős személyisége a részben Budapesten élő Daniel Friberg, az altright.com alapítója. A svéd származású publicista szerint Magyarország biztonságosabb, barátságosabb, mint hazája és a politikai közeg miatt a magyar főváros sokkal élhetőbb, így a legszívesebben itt tölti idejét. Úgy véli, a magyar kormány kitűnően végzi a munkáját, így hazánknak nincs szüksége alternatív jobboldali mozgalmakra, ezért munkássága főleg Svédországra és a nyugati demokráciákra fókuszál, ahol mára a túlzott politikai korrektség miatt teljesen kifordult magából a közélet. Bár Friberget a baloldali újságírók gyakran neofasisztának, illetve fasisztának nevezik (akik egyébként a magyar kormányról is hasonlókat gondolnak), ám ez egyáltalán nem tántorítja el attól, hogy a lehető legőszintébben, a politikai korrektséget messze elkerülve fejtse ki véleményét. Új projektjével legfőbb célja, hogy az meghatározó jobboldali szereplővé váljon és a túlságosan mainstreammé váló Breitbart helyébe lépjen.