debreczeni józsef
Informátor: Gyurcsányék miskolci álfüggetlen jelöltjének nem őszinte a mosolya – A háttérben a régi haver, Debreczeni József (Videóval)
Vidéken ciki DK-snak, MSZP-snek, jobbikosnak lenni, ezért az ellenzék álcivileket indít majd bábként az önkormányzati választáson. Miskolcon például ez az álcivil kompánia a Velünk a Város Egyesület, a báb pedig polgármester-jelöltjük, Veres Pál. Ráadásul az ellenzéki szivárványkoalíció listavezetője nem Veres Pál, hanem Debreczeni József, Gyurcsány Ferenc régi haverja, aki könyvet is írt róla.Régi motoros politikai kalandort vet be a DK Miskolcon
Debreczeni Józsefet, a DK-ba az MDF-en és a Fidesz holdudvarán keresztül került közírót indítja az április 8-i országgyűlési képviselőválasztáson a Demokratikus Koalíció (DK) Miskolc egyes számú választókerületében, a jelöltet a Magyar Szocialista Párt (MSZP) is támogatja – mondta Gyurcsány Ferenc a DK elnöke Miskolcon mintegy kétszáz ember előtt tartott lakossági fórumán pénteken.Simicskát isteníti, Orbánt ügynöközi a baloldal kedvenc közírója
Antall József, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc után most a milliárdos nagyvállalkozóról, Simicska Lajosról írt portrékönyvet Debreczeni József, a Gyurcsány-párt elnökségi tagja, A szürke dominanciás című könyv ma jelent meg. A DK-s politikus összeállításának érdekessége, hogy a liberális-baloldal által évtizedekig az Orbán melletti fő ellenségként kezelt Simicska portréját gyakorlatilag már "félistenként", de legalábbis áldozatként rajzolja meg Debreczeni. Az ellenségem ellensége a barátom elv alapján a majd' húsz évig gyűlölt és gyepált Simicskát megszánta a baloldal, és már fel is néznek rá, amiért minősíthetetlen szavak kíséretében hátba szúrta a miniszterelnököt. Debreczeni a könyvében ismét leügynöközi Orbánt, Simicskáról pedig azt vizionálja, hogy 2018-ban a nagyvállalkozó jelentheti majd a végjátékot a kormányfőnek.Ügynökmúlttal vádolta meg Orbánt a DK-s Debreczeni József, majd portálunknak elismerte, nincsenek bizonyítékai
Orbán Viktorral kapcsolatban ismét előhúzta az ügynökkártyát Debreczeni József, a Gyurcsány-párt elnökségi tagja - szúrta ki a PestiSrácok.hu a szurkedominancias.blog.hu mai bejegyzésében. A friss posztot maga a gyurcsányista író jegyzi, aki írásában nem állít kevesebbet, mint hogy Orbán Viktor miniszterelnök sorkatonai szolgálatának idején Győri Gábor fedőnéven "rendszeres beszámolókra" járt Major Mihály elhárító tiszthez. A DK-s politikus szerint Orbán Simicska Lajosról is jelenthetett, "de a beszámolók során nem mondott olyan dolgot, amivel tovább rontotta volna barátja helyzetét". Debreczeni József persze úgy kiállt farkast, úgy vádolja a kormányfőt ügynökmúlttal, hogy posztjában egyetlen bizonyítékot sem tüntet fel. Debreczeni a PestiSrácok.hu-nak elismerte, hogy ő írta a cikket, és azért nem bizonyítja állításait, mert a bizonyítékokat bárki beszerezheti, és amúgy is a sajtóban már korábban megjelent információkat közli. A gyurcsányista író azt is figyelmen kívül hagyja, hogy Orbán Viktor korábban már többször is abszurdnak, nevetségesnek és valótlannak nevezte a róla szóló ügynökvádakat.Ajánljuk még












