dél-tirol
Születésnap karanténban – Olaszországban élő magyar édesanya nyilatkozott a PS-nek
Julius 5 éves születésnapjára készül a család. Az már biztos, hogy most csak anya és apa fogja köszönteni, a Magyarországon élő nővére sem mehet el a szűk körű családi zsúrra. Ha addigra a pékség is bezár, a tortát is anyának kell megsütnie – de megígérték kisfiuknak, hogy bepótolják a bulit, ha ennek az egésznek vége lesz. Mert muszáj, hogy minden visszatérjen a normál kerékvágásba. Olaszországban kedden rendelték el az egész országra kiterjedő karantént. Az iskolák, óvodák már egy hete zárva vannak. Míg Judittal beszélgetünk, Julius a háttérből sürgeti, menne a játszótérre, hátha ott lesznek barátok. Addig is játék távcsővel nézeget ki az ablakon, lesi a tiroli csúcsokat, és felkiált, ha meglát egy-egy embert az utcán. Édesapja, Judit férje zenész, ma még elment dolgozni, de a következő hetekben többet lesz majd a családjával: a tavaszi turné összes koncertjét lemondták. Giuseppe Conte miniszterelnök szerda este jelentette be a további szigorításokat. Csütörtöktől csak az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak tarthatnak nyitva egész Olaszországban. Hogy ez meddig tart, egyelőre senki sem tudja. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.