demján sándor
Nem akar az üzletek nyitvatartásának kérdéséhez hozzányúlni a kormány
A kormánynak nincs szándéka hozzányúlni az üzletek nyitvatartásának kérdéséhez, de ez még nem jelenti azt, hogy parlamenti képviselők ne élhetnének különböző kezdeményezésekkel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az Európai Kereskedelmi Nap ünnepségén, Budapesten.Simicska is bejelentkezett az Indexre a parazitának és tolvajnak titulált Spéder Zoltánnál
A PestiSrácok.hu információi szerint hatalmas a versenyfutás az egyelőre még Spéder Zoltán bankár-médiamágnás közvetett tulajdonában álló Index.hu-ért, miután a hírportált kiadó CEMP-csoportra a baloldal nyugati mecénásai által pénzelt, a 168 Órában és a Klubrádióban érdekelt Brit Média Kft. és Simicska Lajos is rátenné a kezét. Utóbbinak ráadásul több forrásból is megerősített hírek szerint opciós szerződése van az Indexre. Gyakorlatilag mindkét fél saját lapjában "tette meg a hivatalos ajánlatát". Csakhogy az Index kijátszása a Spéder-vagyonból a csődbűntett gyanúját is felvetné, tekintve, hogy eltűnt állami milliárdokat kérnek számon a nyomozók a nagyvállalkozón.Házkutatást tartottak Spéder budai lakásában
Spéder Zoltán lakásán is házkutatást tartottak a rendőrök a Figyelő információi szerint. A nyolc órán keresztül tartó vizsgálat része volt a nagyvállalkozó birodalmát érintő vizsgálatsorozatnak. Nyolc nyomozó nyolc órán keresztül tartott házkutatást Spéder Zoltán budai ingatlanjában, ahol iratokat foglaltak le, csakúgy, mint korábban a Magyar Postánál és az FHB-csoport több érdekeltségénél. A Figyelő úgy tudja, hogy három, egymáshoz részben kapcsolódó ügyben folyik nyomozás, csalás gyanújával.Ajánljuk még