demszky-korszak
Így tartja sakkban a parkolási biznisz szocialista kötődésű kiskirálya Zuglót
Hiába indult nagy sajtóvisszhangot kiváltó bírósági eljárás a Demszky-éra parkolásokat felügyelő mammutcége, a Centrum Parkoló Kft.-vel szemben, az erős szocialista kötődésű tulajdonos, Kupper András újabb cégein keresztül továbbra is jelen van a budapesti parkolóbizniszben. A zuglói önkormányzat példáján azt igyekszünk bemutatni, hogy hogyan lehet a kizárólagos üzemeltetési szerződéseket kihasználva kvázi leuralni egy piacot, amelynek köszönhetően az önkormányzatoknak esélyük sincs egy átláthatóbb, olcsóbb, neadjisten nyereséges parkolási rendszer kialakítása érdekében versenyeztetni a piaci szereplőket.Vádat emeltek az Alstom-ügyben, korrupt baloldali politikus azonban nincs az érintettek között
Gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) négy ember ellen a Fővárosi Törvényszéken az Alstom-ügyként ismert eljárásban – közölte a PestiSrácok.hu-val a vádhatóság vezetője. Keresztes Imre beszámolója szerint az érintettek közül kettő magyar, egy osztrák, egy pedig amerikai állampolgár. A terheltek egyike sem közszereplő, így megússzák a felelősségre vonást azok az egykori politikai döntéshozók, akik az MSZP-SZDSZ-kormányok alatt zajló korrupciós bűncselekmény tényleges haszonélvezői lehettek.Elfogadták a főváros idei költségvetését - Az ellenzék szerint Budapest apokaliptikus állapotban van (PS-videó!)
Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2019-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A diktatúra pillanatnyi figyelmetlenségének következtében a permanensen üldözött ellenzék is kifejthette a véleményét a büdzséről; a leginkább lesújtó véleményeket azok a politikusok fejtették ki Budapest apokaliptikus közállapotairól és hasonlították a Demszky-éra sötétségéhez a jelenlegieket, akik a sötét Demszky-korszakban tevőlegesen vettek részt a főváros teljes lezüllesztésében. Figyelemre méltó, hogy az ifjabb generációból a főpolgármesterség felé vágtató Karácsony Gergely szerdán megháromszorozta a Budapest ügyeiben kifejtett tavalyi gondolatainak hosszúságát, amelyekre 2018-ban tizennyolc másodpercet szánt összesen. Tarlós Istvánnak csalódást okoztak az ellenzéki fejtegetések; mint mondta, ésszerűbb és ötletesebb hozzászólásokra számított. A főpolgármester szerint az idei működési egyensúly nehézségekbe ütközhet, de új bevételek is jelentkeznek, emellett ugyancsak új lehetőségeket jelent a tavaly létrehozott Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa is. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen igyekezett megtudni az ellenzék legfőbb reményétől, Karácsony Gergelytől, hogy miért látja olyan borúsan a főváros helyzetét, és ő mit tenne Budapestért, de Zugló polgármestere – nem először – elmenekült munkatársaink kérdései elől.Ajánljuk még