deutsch tamás
Döntöttek a kormánypártok: Dr. Sulyok Tamást jelölik köztársasági elnöknek, Deutsch Tamás vezeti a Fidesz EP-listáját
A szokásoknak megfelelően az aktuális parlamenti szezon kezdete előtt a kormánypártok kihelyezett frakcióülést tartottak, amelynek helyszíne Balatonalmádi, az ülést követően pedig Kocsis Máté és Simicskó István, a két kormánypárt frakcióvezetói tartottak tájékoztatót. Azt már előzetesen tudni lehetett, hogy az ülés kiemelt napirendi pontjai között szerepel az új államfőjelölt személyéről szóló frakciódöntés, az európai parlamenti és helyi önkormányzati választásokra való felkészülés, illetve az új gyermekvédelmi törvénycsomag. Ennek megfelelően Kocsis Máté bejelentette, hogy a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasolja köztársasági elnöknek, az elnökjelöltek közüli választás időpontja pedig a pénteki házbizottsági ülésen dől el. Ezzel párhuzamosan Kocsis bejelentette a Fidesz EP-listavezetőjét is: Deutsch Tamás neve fog a szavazólap első helyén szerepelni.Deutsch Tamás: az EU durván korlátozná a szólásszabadságot
Az Európai Unió (EU) a jogalkotás eszközével élve a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság radikális, durva korlátozása érdekében lép fel - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány Szólásszabadság című konferenciáján kedden, Budapesten."Nem volt más megoldás, le kellett mondjanak" – Az évértékelőre érkező politikusokat, újságírókat kérdezte a PestiSrácok stábja
Ismeretes: szombaton a Várkert Bazárban tartotta meg évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő elmondta, hogy a 2024-es év bár nem is kezdődhetett volna rosszabbul Novák Katalin és Varga Judit távozásával, mégis "a magyarok éve" lesz. A miniszterelnök hozzátette: ez a rémálom mindenkit megviselt. A lemondás körüli vita kapcsán ugyanakkor megjegyezte, hogy "a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve". A kegyelmi ügy kapcsán nemrég Balog Zoltán is bejelentette, hogy lemond zsinati elnöki szerepéről, de továbbra is püspök marad. A három vezető lemondásának körülményeiről, illetve a gyermekvédelmi törvény esetleges szigorításáról is kérdeztük az évértékelőre érkező politikusokat, újságírókat. Részletek a videóban!Deutsch Tamás: a magyar érdekek érvényesültek a múlt heti EU-csúcson
Annak ellenére, hogy Magyarország minősíthetetlen támadássorozatnak volt kitéve a múlt heti EU-csúcsot megelőzően, a tanácskozáson olyan döntés született, amely több szempontból a magyar nemzeti érdekek érvényesülését jelenti – nyilatkozta Deutsch Tamás az MTI-nek kedden, Strasbourgban.Jogállam európai módra: úgy ítélkeztek Magyarország felett Strasbourgban, hogy lehetőséget sem kaptunk a védekezésre
Már régen tudjuk, hogy Brüsszel számára az számít jogállamnak, ahol azt teszik, amit ők mondanak. Jó példa erre, hogy a lengyelországi események, melyek konkrétan az alkotmányos rendet sértik egyáltalán nem érdeklik az eurokratákat. Most ismét bemutatták, hogyan is működik a kettős mérce, a téma nem volt más, mint a brutális budapesti antifa-támadások ügyében letartóztatott olasz nő ügye, aminek kapcsán Magyarország kapott is egy szigorú ejnye-bejnyét, arra viszont nem kaptunk lehetőséget, hogy képviselőink bemutathassák a valóságot.Deutsch Tamás: Brüsszel továbbra is teljes háborús lázban ég
Az elmúlt időszak szégyenteljes megnyilatkozásai is csak azt bizonyítják, hogy Brüsszel továbbra is "teljes háborús lázban ég" – kommentálta az EU-csúcson született döntéseket Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtöki videonyilatkozatában.Deutsch Tamás: a nemzeti konzultáció egyértelműen megmutatta, hogy a magyarok békepártiak, és nem támogatják Brüsszel és a dollárbaloldal háborúpárti álláspontját
A nemzeti konzultáció egyértelműen megmutatta, hogy a magyarok békepártiak, és nem támogatják Brüsszel és a dollárbaloldal háborúpárti álláspontját – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője videoüzenetében.Deutsch Tamás: foglaljon állást a terézvárosi polgármester az uniós felsőoktatási programok ügyében!
Nyílt levélben szólítja fel Soproni Tamás terézvárosi polgármestert, a Momentum politikusát Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke és Kovács Balázs Norbert, a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöke, hogy foglaljon állást: támogatja-e pártja álláspontját az uniós felsőoktatási és kutatásfejlesztési programok ügyében.Deutsch Tamás: törvénytelen, hogy Brüsszel megakadályozza az uniós forrásokhoz való hozzáférést
Nagy erők mozdultak meg azért, hogy Magyarország egyetlen árva eurócentnyi uniós forráshoz se juthasson hozzá – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Deutsch Tamás törvénytelennek nevezte, hogy Brüsszel akadályozza a forrásokhoz való hozzáférést.Ajánljuk még