didier reynders
Nincs jogalapja a jogállamisági jelentésnek Varga Judit szerint
A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének nincs jogalapja – jelentette ki az igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folytatott Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztossal csütörtökön, Budapesten.Varga Judit: a kormány elutasítja a brüsszeli kettős mércét
Mi eddig is nyitottak voltunk, ha a jogállamiság kérdéséről volt szó, sosem árultunk zsákbamacskát. Érveink tiszták és egyenesek: elutasítjuk a kettős mércét – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében. Varga Judit azt írta, a nap folyamán hivatalában fogadja Didier Reynders jogérvényesülésért felelős európai biztost, aki a jogállamisági párbeszéd jegyében ellátogat minden országba.Varga Judit: folytatódik a brüsszeli nyomásgyakorlás
Folytatódik a brüsszeli nyomásgyakorlás; a LIBE-bizottság látogatása után a brüsszeli bürokrácia Magyarországra küldi Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztost. Nem tágítanak, Brüsszel továbbra sem képes elfogadni, hogy nem engedjük be az LMBTQ-propagandát az iskoláinkba és óvodáinkba. 2015 óta folyamatosan nyomást próbálnak helyezni Magyarországra, mert megállítottuk az illegális bevándorlást, most pedig a gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt támadják hazánkat – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter szerdán, a Facebook-oldalán.Hidvéghi Balázs szerint a tagállamoknak az összes, az EU-ban már használt oltóanyagot el kell fogadniuk
A koronavírus elleni beoltást igazoló közös uniós tanúsítvánnyal az európaiak biztonságos eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy biztonságos körülmények között kezdhessék meg nyári szabadságukat – jelentette ki Didier Reynders igazságügyért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő a vitán hangsúlyozta: a járvány elleni valódi megoldást csak a tömeges beoltás jelenti, a tagállamoknak pedig az összes, az EU-ban már használt, biztonságos és hatékony oltóanyagot el kell fogadniuk és meg kell kötniük az erről szóló megállapodásokat.Megegyezés született az EU-s Covid-igazolványról
Felszállt a fehér füst. Sikerült megállapodni az Európai Bizottság javaslatáról az EU-s digitális Covid-igazolványról. Didier Reynders biztos a Twitteren azt írta: Üdvözlöm az ideiglenes megállapodást az Európai Parlamenttel és az Európai Tanáccsal – számolt be a Euronews.Uniós biztos: minden tagállam által elfogadott, digitális oltási EU-igazolványra van szükség
A nyári utazásokhoz és ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a megszokott keretei közé, a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó biztonsági intézkedések meghozatala mellett megbízható, minden európai uniós tagállam által elfogadott közös uniós, digitális oltási igazolványra van szükség – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, szerdán.A keleti vakcinákkal beoltottaknak is jár az uniós védettségi igazolvány
Minden uniós állampolgárnak joga van uniós zöldigazolványhoz, senkit sem lehet megfosztani tőle még akkor sem, ha olyan vakcinával oltották be, amelyet a saját tagállam engedélyezett sürgősségi eljárásban, és nem az Európai Gyógyszerügynökség - hangsúlyozta Didier Reynders. Az uniós biztos szerint ez különösen fontos szempont az orosz Szputnyik V vakcinával kapcsolatban, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jelenleg is vizsgál, és elképzelhető, hogy azután fog engedélyezni, hogy az uniós védettségi igazolványok rendszere már elkezdett működni – számolt be róla a hvg.hu.Az unión belüli utazások teljes tiltását is bevezethetik
Az Európai Bizottság azt javasolta a tagállamoknak, hogy szigorítsák beutazási szabályaikat, ezzel csökkentve a koronavírus és mutációi terjedését az unióban. A javaslatok értelmében a tagállamokba az unión kívüli országokból csak az indulás előtt hetvenkét órával elvégzett negatív teszttel lehetne belépni, tíz és tizennégy nap közötti karanténkötelezettséget vállalva. Ez uniós és EU-n kívüli állampolgárokra egyaránt vonatkozna, azzal a különbséggel, hogy az EU-s állampolgárok a tesztet megérkezésük után is elvégeztethetik.Szijjártó: az igazságügyi biztos ne vizionáljon Magyarország és Lengyelország nélküli EU-t
A magyarok és a lengyelek sértegetésének befejezését kérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Didier Reynderstől, az Európai Bizottság igazságügyi biztosától szombaton. Reynders a belga RTBF csatornának nyilatkozott úgy: ha az uniós költségvetés megvétózása kapcsán nem lesz előrelépés, úgy az EU-nak Magyarország és Lengyelország nélkül kell tovább haladnia.Ajánljuk még

















