Pesti Srácok

digitális szabadság munkacsoport

Közbelép a kormány - Nem garázdálkodhat tovább szabadon a Google és a Facebook?

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 március 3.
Meg kell vizsgálni, hogy Google és a Facebook jogállami módon, a demokratikus alapjogokat és a személyes szabadságjogokat betartva működik-e Magyarországon - erről beszélt Varga Judit igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában annak apropóján, hogy az Igazságügyi Minisztérium létrehozta a Digitális Szabadság Munkacsoportot, amely a nemzetközi technológiai cégek működésének átláthatóvá tételét tűzte ki célul. Mint ismert: a PestiSrácok.hu erősen érintett a témában, hiszen a Google érdemi fellebbezési lehetőség és indoklás nélkül letörölte a hét éves, több mint hétszáz videót és dokumentumfilmet tartalmazó csatornánkat, de még a kiadónk központi gmail-címét is likvidálta, a hozzá tartozó fizetési fiókokkal és jelszavakkal együtt. Felhívásunkra másfél hete mintegy ötezren tüntettek a Google budapesti központja előtt a techóriás által alkalmazott cenzúra miatt. A tüntetésen felszólalt Schiffer András is, aki azt mondta: nem az a felháborító, hogy a Google-nak vannak általános szerződési feltételei, hanem az, hogy ez ellen nem világos, hogyan lehet jogorvoslattal élni. Úgy fogalmazott: ezek az óriásvállalatok olyan általános szerződési feltételeket diktálnak, ahol sem arányosság nincsen, sem személyre szabottság nincsen és nem világos az sem, hogyan lehet hatékony jogorvoslattal élni az óriásvállalatok önkénye ellen. Az Igazságügyi Minisztérium a Digitális Szabadság Munkacsoport létrehozásával éppen ennek a problémának orvoslását tűzte ki egyik fő céljaként.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.