Díjmentesen utazhatnak és megismerhetik az országot a gyermekek a „Hol vagy, Kajla?” program keretében Forró drót 2019 július 19. A gyermekes családok országjárását és aktivitásának növelését célozta meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kezdeményezett kampány, mely ugyan csak három hete indult, de máris óriási érdeklődés és siker övezi. A „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű kampány amellett, hogy a gyermekek, valamint családjaik megmozdítását tűzte ki célul, nem titkoltan azt is szem előtt tartotta a program kigondolásakor, hogy a gyerekek jobban megismerjék saját hazájukat.
A Tisza botrányos nemzetárulása – Az Öreg vendége Gaudi-Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője Az Öreg december 1. Az Európai Parlamentben most már a TISZA képviselői nyíltan a kárpátaljai magyarok ukránosítását szorgalmazta.
Osztályellenségek az iskolában - Az Öreg vendége Náray-Szabó Gábor és dr. Torday Kálmán ügyvéd Az Öreg augusztus 7.
Batthyány kivégzése törvénytelen volt - Az Öreg vendége Hermann Róbert, Széchenyi-díjas magyar történész Az Öreg október 13.
A sztálinizmus utolsó intézménye lenne? - Az Öreg vendége Lentner Csaba közgazdász professzor Az Öreg
Jövőre selejtező nélkül BL-főtáblára juthat a Ferencváros, amely hosszabbított Robbie Keane vezetőedzővel Exkluzív