diószegi lászló
Diószegi László: a határon túli épített örökség gondozásával a magyar művészettörténet fejezeteit írjuk újra
"Marosi Ernő, a magyar művészettörténet doyenje mondta azt a munkánkkal kapcsolatosan, hogy az eredményeink révén újra lehet írni a Kárpát-medence művészettörténeti fejezeteit, mert valóban szenzációszámba menő felfedezéseink vannak"– fogalmazott portálunknak adott interjújában dr. Diószegi László, a határon túli épített örökség megmentését és koordinálását végző Teleki László Alapítvány vezetője. Mint arra az úzvölgyi katonasírok meggyalázása is rámutatott, a magyar emlékek sorsa "nem prioritás" a környező országokban, miközben történelmünk jelentős építészeti kuriózumai szorultak az elszakított területekre. Bár az elmúlt néhány év kultúrtörténeti eredményének is tekinthető, hogy ismét egyre bátrabban merünk a Kárpát-medence egészében gondolkodni, Diószegi László arra figyelmeztet: "amikor mi a Kárpát-medencei gondolatot ki akarjuk sajátítani, és csak magyarnak akarjuk megvalósítani, akkor nagy hibát követünk el, és ellenfeleket szerzünk". Szavai szerint "a XXI. században az együttműködés alapja az lehet, hogy elismerjük egymás értékeit, és azt a tagadhatatlan történelmi tényt, hogy a Kárpát-medence kultúráját és történelmét más nemzetiségekkel együttműködve, de azért mégiscsak többségében a magyarok határozták meg". Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.