diplomáciai kapcsolatok
Honduras felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal
Megszakította Honduras a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, és ezentúl a Kínai Népköztársaság kormányát ismeri el "az egyetlen olyan legitim kormánynak, amely egész Kínát képviseli" – jelentette be helyi idő szerint szombaton a közép-amerikai ország külügyminisztériuma.30 éve indult újra a diplomáciai kapcsolat Magyarország és a Szentszék között
A Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti párbeszéd a hidegháború éveiben sem szakadt meg, ez könnyítette meg a diplomáciai kapcsolatok újraindítását 1990 februárjában Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki nagykövet szerint, aki az évforduló alkalmából nyilatkozott az MTI-nek.A dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek Budapesten
A Koreai Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok harminc évvel ezelőtti megkötésére és a májusi dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek szombaton, Budapesten. Cso Kju Szik, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete köszönetet mondott mindazoknak, akik a huszonnyolc halálos áldozatot, közöttük huszonhat dél-koreai turista halálát követelő májusi dunai hajóbaleset után segítettek a mentésben és az áldozatok felkutatásában.Ajánljuk még