Pesti Srácok

A dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek Budapesten

A dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek Budapesten

A Koreai Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok harminc évvel ezelőtti megkötésére és a májusi dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek szombaton, Budapesten. Cso Kju Szik, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete köszönetet mondott mindazoknak, akik a huszonnyolc halálos áldozatot, közöttük huszonhat dél-koreai turista halálát követelő májusi dunai hajóbaleset után segítettek a mentésben és az áldozatok felkutatásában.

Cso Kju Szik a Hősök terén megtartott rendezvényen felidézte: a dél-koreai-magyar kapcsolatok dinamikusan fejlődtek az elmúlt évtizedben, ennek nyomán a dél-koreai vállalatok az egyik legnagyobb befektetőkké váltak Magyarországon, és a kapcsolatok erősödésének további lökést adhat, hogy immár közvetlen repülőjárat köti össze Budapestet és Szöult. A diplomata köszönetet mondott mindazoknak, akik a huszonnyolc halálos áldozatot, közöttük huszonhat dél-koreai turista halálát követelő májusi dunai hajóbaleset után segítettek a mentésben és az áldozatok felkutatásában. A nagykövet békét kívánt az elhunytaknak, és kifejezte reményét, hogy megtalálják annak a koreai áldozatnak a földi maradványait is, aki máig nem került elő.

A rendezvényen Ro Dzse Hon, a Koreai-Magyar Baráti társaság elnöke úgy fogalmazott, hogy a koreaiak számára Magyarország családias és barátságos ország; ennek is köszönhető, hogy mára erőssé váltak a két ország közötti kapcsolatok, amelyek a jövőben tovább mélyülhetnek. Végül ő is köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a hajóbaleset után a mentésben és az áldozatok felkutatásában. A rendezvény zenés kulturális programmal zárult.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon harmincöten utaztak, harminchárom dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?