dk
Kínzó kérdés: hány bankban vannak még aranyrúdjai a Czeglédyt mentegető MSZP-nek és DK-nak?
Hány országban, városban és bankban vannak még titkos számláik, széfjeik és aranyrúdjaik? – erre a kérdésre vár választ a Fidesz a súlyos korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított Czeglédy Csabát mentegető MSZP-től és DK-tól.Így hőbörögnek az ellenzéki pártok Netanjahu budapesti látogatása miatt
Nem kellett sokat várni és az ellenzéki pártok is megszólaltak az izraeli államfő látogatásával kapcsolatban. Az MSZP úgy véli, Netanjahu részévé vált a kormányzati kampánynak, az LMP nem lát reményt arra, hogy a látogatás miatt hatékonyabban képviseli majd Magyarország érdekeit a világpolitikában, a Jobbik arra kíváncsi, mi történt valójában a színfalak mögött, míg a DK „bűnös politikai hazárdjátéknak” látja a találkozót.Értelmetlenné vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben
A Fidesz szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben, miután Czeglédy Csaba és társai esetében meghosszabbították az előzetes letartóztatást.A DK szerint káosz és fejetlenség és rémálom a vizes VB-n
Rémálom volt a ma kezdődő vizes világbajnokság szervezése és előkészítése – írja a Demokratikus Koalíció közleményében. Véleményük szerint egy izgalmas építészeti makettet mutattak be központi uszodaként, és lett helyette egy kockaépület a Duna-partján. A VB költségvetése az eredetileg tervezettnek háromszorosa lesz - kb. 150 milliárd forint.Hullarablás DK módra: Orbán a hibás, mert meghalt egy csecsemő
A Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció célba vette a 0 és 10 közötti IQ-val rendelkező választói réteget – legalábbis ezt jelzi az a fokozhatatlan primitivizmus, ahogyan keddi közleményükben egy csecsemő tragikus kórházi halálát Orbán Viktor nyakába varrták.Úgy tűnik, jókorát hazudott Czeglédy Csaba ügyvédje a titkos széfről
Osztrák bírósági határozat is cáfolja Czeglédy Csaba egyik ügyvédjének állítását, miszerint nem a szombathelyi MSZP-s politikusé az a mintegy tízmillió forint értékű befektetési arany, amelyet egy ausztriai pénzintézet széfjében találtak – értesült a Magyar Idők.Ajánljuk még
















