Pesti Srácok

Így hőbörögnek az ellenzéki pártok Netanjahu budapesti látogatása miatt

Így hőbörögnek az ellenzéki pártok Netanjahu budapesti látogatása miatt

Nem kellett sokat várni és az ellenzéki pártok is megszólaltak az izraeli államfő látogatásával kapcsolatban. Az MSZP úgy véli, Netanjahu részévé vált a kormányzati kampánynak, az LMP nem lát reményt arra, hogy a látogatás miatt hatékonyabban képviseli majd Magyarország érdekeit a világpolitikában, a Jobbik arra kíváncsi, mi történt valójában a színfalak mögött, míg a DK „bűnös politikai hazárdjátéknak” látja a találkozót.

Az LMP szerint bár van nemzetközi politikai jelentősége az izraeli miniszterelnök budapesti látogatásának, de attól nem várható, hogy Magyarország hatékonyabban tudja majd a nemzeti érdekeit a világpolitikában képviselni. Ungár Péter Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatására reagálva azt mondta, önmagában a kormányfő látogatása nem probléma. A probléma a magyar külpolitikával van - folytatta -, azzal, hogy a Magyarországgal szövetséges államok vezetői nem jönnek Budapestre. Az ellenzéki politikus arról is beszélt, hogy a magyar és az izraeli miniszterelnök is egyre inkább elszigetelődik a nemzetközi színtéren és az egymással való kapcsolattartásban próbálják ezt az elszigetelődést feloldani.

Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A Jobbik arra kíváncsi, mi történt a színfalak mögött

PestiSracok facebook image

A Jobbik arra kíváncsi, hogy a színfalak mögött miben állapodott meg, "miről egyezkedett" Orbán Viktor magyar és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök - közölte Bana Tibor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden. A Jobbik vitatta, hogy a két kormányfő találkozója történelmi jelentőségű lenne, ha azon hivatalosan semmilyen érdemi megállapodás, döntés nem született még tervezet formájában sem.

- fogalmazott Bana Tibor, aki a háttérben történteket firtatta.

Az MSZP szerint Netanjahu részévé vált a kormányzati kampánynak

Az MSZP szerint Magyarország és Izrael hagyományosan szövetsége egymásnak, a két ország közötti hosszú távon fenntartható jó viszony nemzeti ügy. A szocialisták bírálták Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, mert olyan kijelentéseket tett, amellyel részévé vált a magyar belpolitikának, a kormány kampányának. Erről Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja beszélt kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus szerint a két ország közötti jó viszony felül áll a pártok közötti vitákon és azt kívánta, hogy a két miniszterelnök találkozója kölcsönösen jó legyen mind a két országnak.

Egyetértésben a magyar és az izraeli miniszterelnök. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Hozzátette: elítélik azt, hogy Benjámin Netanjahu partnere kíván lenni Orbán Viktor miniszterelnöknek egy olyan belpolitikai kampányban, amelynek középpontjában "az ellenségkeresés, az uszítás, a hergelés és a népbutítás áll".Sajnálják, hogy ez olyan időszakban történik, amikor "a gonosz és ostoba kormányzati kampány" szítja a magyarországi antiszemitizmust - közölte, hozzátéve, azt is sajnálják, hogy a miniszterelnök kijelentései a magyarországi zsidóság körében csak fokozzák a bizonytalanságot.

DK úgy véli az izraeli miniszterelnök egy „bűnös politikai hazárdjáték részeként” járt itt

A Demokratikus Koalíció (DK) értékelése szerint Benjámin Netanjahu egy „bűnös politikai hazárdjáték részeként” látogatott Magyarországra. Ara-Kovács Attila, az ellenzéki párt elnökségi tagja keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: noha az izraeli és a magyar miniszterelnök különbözően látja a világot, érdekeik azonosak: „egy autoriter, a demokráciát lebontani kész politika megvalósítása”. Szóvá tette, hogy a látogatás nem a jó gazdasági, kulturális kapcsolatoknak szól, hanem „beiratkozás egy klubba, amelynek Putyin, Erdogan és Orbán a tagjai”. Ara-Kovács Attila úgy vélte: elengedhetetlen lett volna, hogy Benjámin Netanjahu elítélje az antiszemita indulatokat keltő magyar aktuálpolitikát, szerinte efelett nem lehet szemet hunyni szavazatokért cserébe.

A Fidesz az MSZP és a DK nyilatkozatára annyival reagált: „savanyú a szőlő, hiszen sem Gyurcsány Ferenc, sem az MSZP más miniszterelnökének kormányzása idején nem látogatott el Izrael miniszterelnöke Magyarországra”.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.