dk
Kálmán Olga-interjú: program és elképzelés még nincs, de közhelyek már vannak, és természetesen egy hatalmas egó is akad
Pár hete Gyurcsány Ferenc az EP-választások után még azt nyilatkozta, hogy egyértelműen maradnak Karácsony mögött a főpolgármester-előválasztáson. Aztán persze ebből egyenesen következően színre lépett Kálmán Olga a DK színeiben, hogy versenybe szálljon a főpolgármesteri-pozícióért; ráadásul elmondása szerint nagyon régóta fűzte őt Gyurcsány pártja, hogy megmérettesse magát. Azóta azt is megtudhattuk, hogy Kálmán Olga szerint Kálmán Olga sokkal intelligensebb, mint Orbán Viktor, a mai napon megjelent 24.hu-s interjúból pedig azt, hogy halvány lila fogalma sincs a volt újságírónak arról, hogyan kellene egy várost vezetni. Minden esetre a DK a mai napon kiadott közleménye szerint sikerült azonnal a 2000 (!) aláírást összegyűjtenie Olgának, hogy indulhasson az előválasztáson. Gratulálok a kimagasló kormány-, vagy inkább Karácsony-buktató teljesítményhez!Plusz-mínusz: Az Apró-Dobrev család igyekszik kihasználni az EP-választás adta lehetőségeket
A történelem során először Gyurcsány Ferenc kissé a háttérből irányít, a felesége az európai parlamenti területen tud uralkodni, és a DK most megcélozta a fővárost is – hangzott el a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában. A műsorban megszólaló Pulai András elemző szerint a Gyurcsány és Gyurcsányné közötti konfliktus állhat a DK bizonytalankodása mögött a főpolgármester-jelöltet illetően. Az elméletre reagálva Farkas Örs kifejtette: inkább arra számít, hogy Gyurcsány Ferenc a régi baloldali blokkból majd kiemeli azokat a politikusokat."Most öntsed!"
Kálmán Olga bement saját korábbi műsorába, és nehezen lehetett eldönteni, hogy vezeti vagy vendég. Pontosan ugyanolyan színjátékot adott elő, mint amikor műsorvezetőként ült a stúdióban.Amikor Kálmán Olga még nem akart politikus lenni
Kálmán Olga az elmúlt időben gyakorlatilag minden felületen azt sugallta, hogy független-objektív sajtómunkásként neki semmi helye a politika világában; erre Dobrev Klára (DK) társaságában megtette a bejelentést, hogy politikai pályára lép, vállalja a DK színeiben a főpolgármester-jelöltséget. Emlékeztetőül lássuk Kálmán Olga legerősebb mondatait a fordulat előtti időkből:Gyurcsány kimagyarázza, miért rúgta fel a DK a Karácsonnyal kötött megállapodást
A megállapodásokat be kell tartani. Be is tartjuk – cáfolta meg önmagát Gyurcsány Ferenc csütörtöki Facebook-bejegyzésében azzal a bejelentéssel kapcsolatban, hogy pártja, a DK (azaz Dobrev Klára) Kálmán Olgát indítja a főpolgármesternek, és a párt ezzel kihátrál az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely mögül. Ismert, Gyurcsány nemrégiben még arról beszélt: nincs ok arra, hogy bármelyik baloldali párt is elbizonytalanodjon Karácsony Gergely támogatásában.Beismerte az MSZP elnökségi tagja, hogy Soros György irányít a ballib oldalon
A magyarországi EP-választás tanulságait elemezve újabb blogbejegyzést írt Németh Gábor, a baloldal korábbi legbefolyásosabb kommunikátora, aki néhány napja azzal robbantott, hogy az EP-választáson életében először a Fideszre szavazott, egyúttal kitálalt a Magyar Szocialista Pártról és Czeglédy Csabáról. Németh mostani írásának legérdekesebb része az, amikor leírja: tavaly áprilisban beszélgetett az MSZP egyik elnökségi tagjával, aki elhűlve mesélte, hogy saját tapasztalatai alapján sem legenda, hogy a balliberális oldalon mindent Soros György irányít, sőt, az egész annyira szervezett, hogy ha valaki politikai tényező lesz az ellenzéki oldalon, annál azonnal megjelennek a Soroshoz köthető "civil" szervezetek, hogy parancsokat osztogassanak. Németh Gábor szerint a Soros-hálózat nyilván elengedte a szocikat, mert bénán hajtották végre a felsőbb utasításokat: ajtónak szaladtak, fetrengtek a földön, többszörösen megerőszakolták a magyar nyelvet, patkányoztak, így joggal bőgtek le, amelyből nem is lesz felállás.A felejtés bére
Az ország kétharmada: egy nap híján 99 évvel ezelőtt éppen ekkora arányú magyar föld sorsáról készültek döntést hozni idegen országból érkezett idegen szívek és idegen kezek. 99 éve Magyarországot modern kori Prométheusszá átkozták, akinek a szívét a sas minden nap tépi. 9 éve viszont egy másik kétharmadnak beiktatása után első dolga volt ezt - amennyire az intézményi keretek között lehetséges - jóvá tenni.Szánthó Miklós a Polbeatben: A Fidesz óriásit nyert, a DK lett az új MSZP, a Momentum pedig az új SZDSZ
Vasárnap óriási győzelmet aratott a Fidesz: ez tudatosuljon a jobboldali választókban is, mert fanyalogni, megijedni nem kell, sőt, azt kell megnézni, hogy arányaiban, az 52,5 százalékkal a Fidesz és a KDNP még javított is a tavaly áprilisi eredményéhez képest - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő adásában Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője. "Azok az ellenzékiek és újságírók, akik pedig azt hangoztatják, hogy egymillió fideszes szavazó otthonmaradt, azok remélem, ezt komolyan is gondolják, mert viccnek durva lenne. A tavaly áprilisban az ellenzékre szavazók közül is otthon maradt vagy egymillió" - hívta fel a figyelmet Szánthó Miklós. Szerinte a DK az új MSZP, és a Momentum az új SZDSZ. Véleménye szerint a Fidesznek belülről kell megváltoztatnia az Európai Néppártot, ezért amíg lehet, addig a néppártban kell maradni.Ildikó ismét összehozná Ferencet az MSZP-vel
Már a hétvégi választmányi ülésen napirendre kerülhet, hogy egybegyúrnák az MSZP-t Gyurcsány Ferenc pártjával – írja a Magyar Nemzet online kiadása. A portál információi szerint a frigy összehozásán olyan keményvonalas ősszocik ügyködnek a párton belül, mint Lendvai Ildikó és Kovács László.Ajánljuk még

















