Pesti Srácok

Plusz-mínusz: Az Apró-Dobrev család igyekszik kihasználni az EP-választás adta lehetőségeket

A történelem során először Gyurcsány Ferenc kissé a háttérből irányít, a felesége az európai parlamenti területen tud uralkodni, és a DK most megcélozta a fővárost is – hangzott el a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában. A műsorban megszólaló Pulai András elemző szerint a Gyurcsány és Gyurcsányné közötti konfliktus állhat a DK bizonytalankodása mögött a főpolgármester-jelöltet illetően. Az elméletre reagálva Farkas Örs kifejtette: inkább arra számít, hogy Gyurcsány Ferenc a régi baloldali blokkból majd kiemeli azokat a politikusokat.

Immáron öt olyan politikus van a balliberális oldalon, aki főpolgármesteri babérokra törne, a friss szereplő pedig Kálmán Olga, aki a Demokratikus Koalíció, de az is lehet, hogy kifejezetten Dobrev Klára jelöltje - hangzott el a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában. Szarvas Szilveszter műsorvezető szerint nem lehet eldönteni, hogy az ellenzéki politikusok ostobának vagy hülyének nézik az embereket. Mint kifejtette: Kálmán Olga két hónapja vehemensen tagadta, hogy politikai pályára lépne; ehhez képest csütörtökön Dobrev Klára bemutatta Kálmán Olgát, mint a DK által támogatott jelöltet, aki függetlenként mérettetné meg magát a főpolgármester-választáson.

Pulai András a témára reagálva elmondta: véleménye szerint Gyurcsány Ferenc nem akar az ellenzék vezére lenni, sokkal inkább a DK levitézlett és a feltörekvő politikusai közötti konfliktus állhat a háttérben. Mint megjegyezte: sejtése szerint nincs minden rendben Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára között sem. Mindezt azzal indokolta, hogy nem vehető biztosra, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt Gyurcsány Ferenc elképzelte, hiszen néhány hete még úgy nyilatkozott: a DK jelöltje Karácsony Gergely. A Publicus Intézet ügyvezetője nem tartja elképzelhetetlennek, hogy hatalomváltás készül a Demokratikus Koalícióban. Szerinte csak az a kérdés, hogy ez a váltás olajozott lesz-e, vagy csatazajtól hangos. Szarvas Szilveszter kérdésére, hogy Dobrev Klára a DK vezetésére készülhet-e, Pulai András úgy válaszolt: elemzőként ezt a lehetőséget is belelátni véli.

Az elméletre reagálva Farkas Örs politológus kifejtette: szerinte nem lenne logikus, ha a Brüsszelbe listavezetőként kijutott Dobrev Klára felbolygatná a pártot. Az elemző inkább arra számít, hogy Gyurcsány Ferenc a régi baloldali blokkból majd kiemeli azokat a politikusokat, akikre szüksége van, illetve friss arcokat fog hozni a politikába. Hozzáfűzte: nem szabad elfelejteni, hogy az Apró-Dobrev család régóta részt vesz nemcsak a magyar, hanem a térség politikájának alakításában is, és a Magyarországon nyíló újabb lehetőségeket igyekeznek majd kihasználni.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó/videó: Hír TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.