dlusztus imre
Kis magyar makett mese: Ujhelyi táskás emberéhez és a Szeviép-vezérhez vezethetnek a szálak
Csütörtökön délelőtt a Szegedi Járásbíróság kényszerintézkedésekről döntött különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás ügyében, a mórahalmi Mini Hungary Park kapcsán. Az 1910-es évek előtti Magyarország mintegy félszáz történelmi épületét bemutató makett kiállítás papíron 650 millió Forintba került. Valójában viszont töredékét költhették a kivitelezésre. A néhány négyzetméter alapterületű makettek, amelyekre elvben 10-12 milliót költöttek darabonként, alig két év alatt gyakorlatilag elkezdtek szétesni. A projekt nem is csúszott át az utolsó ellenőrzésen, a Nemzetgazdasági Minisztérium ezért a támogatás visszafizetésére kötelezte a beruházót. A cég persze addigra becsődölt, behajtani máig nem lehetett az elúszott százmilliókat. A mini Magyarország ötletgazdáját, Dlusztus Imrét, aki közismert írót, újságírót, valamint a kivitelezőt, akivel a nyomozás adatai szerint valótlan adatokat szolgáltattak a beruházásról a fejlesztési ügynökségnek, előzetes letartóztatásba helyezték. A műszaki ellenőrt pedig, aki szemet hunyt az ordító szabálytalanságok, és hiányosságok felett, lakhelyelhagyási tilalom mellett őrzik tovább. A PestiSrácok úgy tudja, hogy az eltűnt százmillióknak is nyomában van a nyomozóhatóság, további érintettek kerültek képbe és újabb letartóztatások is várhatók. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után