dollárbaloldal
LMP: a kormány függessze fel az akkumulátorstratégia végrehajtását!
Az LMP azt követeli, hogy a kormány függessze fel a nemzeti akkumulátor stratégia végrehajtását. Készítsen ahhoz stratégiai környezeti vizsgálatot, mindezt bocsássa társadalmi vitára, majd annak lefolytatása után tárgyalja meg a stratégiát az Országgyűlés! - mondta hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke. Schmuck Erzsébet kijelentette: a stratégiát két éve fogadta el a kabinet, társadalmi vita és az Országgyűlés véleményének kikérése nélkül. Célja, hogy az ország akkumulátorgyártó nagyhatalommá váljon - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint azonban a terv végrehajtása inkább akkumulátorgyarmattá tenné Magyarországot.Nacsa Lőrinc: nem hagyjuk, hogy Brüsszel bevándorlóországot csináljon Magyarországból!
Erővel akarja áttelepíteni a migránsokat Magyarországra az Európai Unió, de Magyarország a magyaroké, "nem hagyjuk, hogy Brüsszel bevándorlóországot csináljon Magyarországból!" - hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezető-helyettese az MTI-hez szombaton eljuttatott videónyilatkozatában - számol be az MTI. A héten Brüsszel megszavazta, hogy bevezeti a migránsok kötelező szétosztását a tagállamok között, ez azt jelenti, hogy a tagállamoknak nem lesz beleszólásuk abba, kik fognak élni a területeiken - mondta a politikus.Radics Béla: Becsapták a VII. kerületi lakosokat – Mi kérdezünk
Niedermüller Péter kerülete egyenesen csúszik le a lejtőn: soha nem látott kiárusítási hullám kezdődött el, szemét és kosz az utcákon, parkolási és vezetési káosz, de még a bulinegyed kérdését sem sikerült a kerület vezetésének megoldania. A Mi kérdezünk vendége Radics Béla, a helyi Fidesz alelnöke és a kerület önkormányzati képviselője volt, akivel arról beszélgettünk, hogy Erzsébetváros hogyan is teljesített az elmúlt pár évben, de arról is, hogy milyen jövő vár a belvárosi kerületre. Radics Béla érdekes párhuzamot húzott az országos és helyi politika között is. Véleménye szerint ugyanaz történik a kerületben kicsiben, amit Gyurcsányék nagyban, országos szinten csináltak: eladósítják és kiárusítják a helyi épületeket, csődközeli állapotot teremtve ezáltal, de üres ígértekből viszont sosem volt, és nem is lesz hiány. Erre a legjobb példa talán a bulinegyed bezárásának, illetve kordában tartásának ígérete.Nézőpont Intézet: a külföldi kampánytámogatást a baloldali szavazók is ellenzik
A magyarok 61 százaléka szerint a magyarországi pártoknak nem szabadna semmilyen anyagi támogatást kapniuk külföldről a választási kampányukhoz, 60 százalékuk szerint pedig a jelenleginél szigorúbb szabályozásra lenne szükség e téren. Még a baloldali szavazók 41 százaléka is ellenez mindenféle külföldi kampányfinanszírozást, 49 százalékuk pedig szintén egyetértene a jogszabályok szigorításával – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásában.A baloldali politikusok azon dolgoznak, hogy ne kapjanak a pedagógusok fizetésemelést
A baloldali politikusok miatt nem kapnak a pedagógusok fizetésemelést – közölte a Fidesz Donáth Annának, a Momentum európai parlamenti képviselőjének nyilatkozatára reagálva kedden az MTI-vel.Szánthó Miklós: A jövőnk ellen készülő liberális merényletet csak a jobboldali erők összefogásával hiúsíthatjuk meg
Szeretne a hazai baloldal is olyan „elszigetelt” lenni, mint mi – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatója a nemrég Budapesten megszervezett CPAC kapcsán beszélt arról, hogy milyen visszhangjai voltak a konzervatív konferenciának Európában és a tengerentúlon.Somogyi, a dollárbaloldal háttérembere
Legyen szó Pankotai Liliről és a dollárbaloldali tüntetésekről, az amerikai nagykövetség háborúpárti plakátkampányáról vagy éppen a Jobbik tisztára mosására tett kísérletről, minduntalan Somogyi Zoltánba botlik az ember – írja a Magyar Nemzet a dollárbaloldal egyik háttéremberéről.Ajánljuk még