Pesti Srácok

dóm

Újabb botrány Szegeden: tucatnyi alvállalkozót nem fizetett ki a dóm rekonstrukciójának kivitelezője (Frissítve!)

Magyar ugar 2020 november 17.
Tíz évvel a Szeviép-ügy után újabb bebukó generálkivitelező miatt futnak kisvállalkozók a pénzük után Szegeden. A alföldi város fogadalmi temploma történetének legnagyobb rekonstrukciója zajlik 2015 óta, két ütemben, összesen több mint 4 milliárd forint értékben. Az első ütem 2015 decemberére el is készült, akkor 2,1 milliárdból közösségi tereket alakítottak ki, megújult a Dömötör-torony, modern, digitális eszközökkel felszerelt látogatóközpontot alakítottak ki az altemplomban. A folytatásra 2018-ban nyertek el további pályázati forrást: 1 milliárd 745 millió forintot. A közbeszerzést ezúttal egy másik kivitelező nyerte, a Kalotherm Zrt., mely az elektronikus cégadatbázis szerint már akkor nehéz anyagi helyzetben volt, mintegy 1,5 milliárdos adósságállományt görgetett magával. A Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője, Szabó Bálint független önkormányzati képviselő kedden délelőtt a dómnál tartott online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy csalás és sikkasztás gyanúja miatt tettek büntetőfeljelentést, mivel a kiviteli munka körülbelül 95 százalékának elvégzése után a kivitelezők levonultak a munkaterületről, mivel a generálkivitelező, a Kalotherm több alvállalkozóját sem fizette ki, akik végrehajtást is kezdeményeztek a vállalkozás ellen. A Kalotherm a csőd felé rohan, miközben szegedi családi kisvállalkozások mehetnek tönkre egy milliárdos árbevétellel rendelkező Zrt. miatt.
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.