Pesti Srácok

donald trump

Megint a komcsik akarják megmondani, hogy mit szabad és mit nem (Karanténvlog)

Magyar ugar 2022 szeptember 3.
Ismét rendhagyó Karanténvlogot láthattok, kicsit kutyafuttában készülve. De a jó hír, hogy itt vagyunk veletek. Jövő héten pedig – ígéretünk szerint – kiderülnek a hosszabb távú lehetőségek is. Most azonban ismét belecsapunk az ostobaság lecsójába, mert alapanyag az akad bőven. Egy kis Amerikával nyitunk, hiszen Trumpot kőkeményen támadja az elvileg „független” FBI, amely annyira fél a volt elnöktől, hogy Joe Bidenék utasítására elképesztő vádakkal illeti, ez azonban még jót is tesz Donald Trump népszerűségének. A baloldal nagyon fél a félidős választások előtt, és joggal, a republikánusok ugyanis utcahosszal vezetnek előttük. A katasztrofális és káoszos Biden-kormányzás az Egyesült Államokban is egyértelműen megmutatja a magukat progresszívnak nevező baloldaliak teljes alkalmatlanságát. Ezután hazaevezünk, hiszen Kálmán Olga történelmi tudatlansága és rosszindulata most Horthy Miklós gyalázásában merült ki, hiszen a mindenhez is értő, „függetlenobjektív” gyurcsányista nem találta elég mélynek a gödröt, amiben tapicskol, néhány ásóvágást még hozzárakott. Természetesen Karigeri sem maradhatott ki a szórásból, aki amellett, hogy más tollával ékeskedik, brüsszeli agytrösztjei tanácsára télen nem engedi az önkormányzati épületeket 21 foknál magasabb hőmérsékletre fűteni, nyáron pedig 25 foknál nem lehet „hidegebb”. A baloldal tehát itthon is megmutatta, hogy miért nem érdemes rájuk szavazni. Nézzétek most is a Karantént!
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.