donald trump
Trump szerint a 25. alkotmánykiegészítés nem jelent rá veszélyt, viszont kísérteni fogja Bident
Az amerikai alkotmány 25. kiegészítése, amely alapján lehetőség van felmentésére, nem jelent rá veszélyt, viszont kísérteni fogja Joe Biden megválasztott elnököt – jelentette ki Donald Trump leköszönő amerikai elnök a déli határfal texasi Alamóban lévő szakaszánál tett látogatásán, kedden.A Jobbik szerint a Trump-sámánok olyanok, mint "a békemenetnek csúfolt tömeghőbörgésen bemutatkozó, megvezetett Orbán-hívők"
A Jobbik körül ismét meghajlott a valóság szövete, a Jakab-párt Kettes Számú Gyurcsány-párt saját farkába harapó kígyóként enyhe kereszténygyalázással összekötve kezdte meg a 2022-re szánt kormányellenes hiteltelenítő kampányát. A korábban nemzeti érzelműként azonosított társaság mindent megtesz, hogy a Demokrata recept szerint eljárva, Trump sorsára juttassák Orbán Viktort. Teszik mindezt kiskutya tekintettel áldozatpózba vágva magukat, mondván: a kormány fasiszta és elnyomó, amiért az ellenzék parlamenti produkcióit az Antifák hergelte Capitoliumra támadó tömeghez hasonlítja.Jeszenszky Zsolt: Tüntetések, halottak
Mind a négyen erőszakos cselekmények áldozatai, haláluk szomorú és szégyenteljes. A négy eset és a négy ember között nincs különbség. A balliberális politikai és médiavilág reakciójában, a tálalásban, a hangulatkeltésben viszont nagyon is van. Jeszenszky Zsolt írása.Washingtonban fegyveres szélsőségesek tüntetésére számítanak
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) figyelmeztetést adott ki, hogy január 16. és 20. között Washingtonban és az Egyesült Államok összes államának fővárosában fegyveres szélsőségesek megmozdulásaira lehet számítani. A figyelmeztetést azután adták ki, hogy a demokraták kezdeményezték a kongresszusban Donald Trump amerikai elnök elmozdítását a 25. alkotmánykiegészítés alapján, valamint hivatalosan is ismertették az alkotmányos felelősségre vonásról (impeachment) szóló határozatot, mellyel alkotmányos vádat szándékoznak emelni a még nyolc napig regnáló elnök ellen.Gaudi-Nagy Tamás a Facebookról: a totális balliberális véleménydiktatúra kapujában vagyunk
A Facebookon már nem lehet a közügyeket szabadon megvitatni, eszmét cserélni, közösségeket építeni. Azokat az alapelveket tiporják sárba, amelyeket egykor meghirdettek, amelyek mentén létrejöttek — mondta a közösségi platformról portálunknak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, aki szerint a nemzeti szuverenitás, a véleménynyilvánítás és a normalitás védelmének jegyében meg kell regulázni az önálló rezsimmel, szabályzati rendszerrel teljesen önkényesen működő Facebook-csoportot, melyet a mobiltelefon szolgáltatókra vonatkozó szabályokból merítve kellene keretek közé szorítani hazánkban. Megjegyezzük, éppen tegnap írtunk arról, hogy a Facebook az évek óta nagyon sikeres oldalunkat egy ostorcsapással likvidálta: december 15-én gyakorlatilag elérhetetlenné tettek minket a Facebook-felhasználók számára, az érdeklődők kilencven százalékát kizárva.Mike Pence kijelentette: nem áll szándékában átvenni az elnöki széket Donald Trumptól
Egyetértés mutatkozott Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök között a Capitolium ostromát követő összekülönbözésük után – közölte a Fehér Ház egy névtelenül nyilatkozó illetékese hétfőn. A tájékoztatás szerint Trump és Pence megbeszélést folytatott a Fehér Házban hétfőn este. Ez volt az első találkozó kettejük között, miután az elnök szerdán bírálta alelnökét, amiért nem próbálta megakadályozni riválisa, a demokrata párti Joe Biden megválasztott elnökre leadott szavazatok elektori hitelesítését a kongresszus szerdai rendkívüli ülésén.Trump szükségállapotot rendelt el Washingtonban
Donald Trump amerikai elnök hétfőn szükségállapotot rendelt el Washingtonban január 24-ig – közölte a Fehér Ház, miután a hatóságok biztonsági fenyegetésekre figyelmeztettek Joe Biden megválasztott elnök január 20-i beiktatása kapcsán. A rendelkezés lehetővé teszi az amerikai belbiztonsági minisztérium és a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) számára, hogy szükség szerint összehangolják tevékenységüket a helyi rendvédelmi hatóságokkal.Francia kormánytagok és ellenzéki politikusok is elítélték Trump Twitter-fiókjának felfüggesztését
A teljes francia politikai elit, kormánytagok és ellenzéki politikusok is elítélték, hogy a Twitter határozatlan időre felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök fiókját. A kormány álláspontja szerint a digitális óriások szabályozását nem magának a digitális oligarchának kell megoldania.Végre: kitiltották Trumpot a Twitterről, visszajött a Parleren, azt meg az Amazon kapcsolta le
Megalkották a Gabot, a baloldali közösségi médiák konkurenciájaként, a Google és az Apple pedig lelőtték. John Matze megcsinálta a Parlert, a Twitter konkurenciáját, ugyanúgy járt, sőt, még az Amazon is levágta a szervereiről. A nagy cégeknek elég csak néhányan összefogniuk, hogy koordinálják az információ feletti hatalmat, és kész is a 21. századi cenzúra. Ha úgy döntenek, hogy kiadják az elhallgattatási törvényt Trumpra, akkor egyszerűen csak kitiltják a Twitterről, Facebookról, és megtiltanak minden olyan médiát, ami ellenszegül ennek. Hamarosan ott tartunk, hogy egy VPN-nel – közbeiktatott kiszolgáló hálózattal – kell elrejteni az adatokat előlük, saját szerverparkot kell üzemeltetni és szórólapon terjeszteni a Parlert, amelyről már megtudtuk a 444-től és a Telextől, hogy „konteós” és „szélsőjobboldali”.Ajánljuk még

















