donald trump
Trump megszüntette az amerikai vízvédelmi rendelkezést az ingatlanosok kedvéért
Az amerikai kormányzat visszavonta a vizek tisztaságának védelméről szóló, csaknem fél évszázados szövetségi rendelkezést – jelentette be az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) csütörtökön. A döntés több, mint másfél millió kilométer területen lévő folyó, kisebb csatorna, patak, ér és mocsárvidék természetvédelmi megóvásának a végét jelenti. A védett területeken eddig nem lehetett mezőgazdasági termelést folytatni és ingatlanfejlesztést végrehajtani.Pénteken tartják a "Menet az életért" abortuszellenes felvonulást, Trump is ott lesz
Donald Trump amerikai elnök részt vesz a Menet az életért nevű, pénteki abortuszellenes meneten Washingtonban – jelentette be csütörtökre virradóra a Fehér Ház.Súlyos vámok kivetésével fenyegette meg Trump Európát
Súlyos vámok kivetésével fenyegette meg az Európai Uniót Donald Trump amerikai elnök arra az esetre, ha nem sikerül átfogó kereskedelmi megállapodást kötni, és az európai országok nem hagynak fel a leginkább az amerikai óriásvállalatokat érintő digitális adó bevezetésével.Impeachment – Megkezdődött a Trump elleni eljárás szenátusi tárgyalása
Kedden, helyi idő szerint kora délután John Roberts főbíró megnyitotta a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás – impeachment – szenátusi tárgyalását. Az első nap, amely a tárgyalás – a republikánus szenátusi frakcióvezető, Mitch McConnell által javasolt – eljárási szabályainak megvitatásával telt, a demokrata és a republikánus törvényhozók közötti éles vitákat hozott.Trump boszorkányüldözésnek nevezte az ellene zajló alkotmányos felmentési eljárást
Bohózatnak, illetve boszorkányüldözésnek nevezte a hazájában ellene zajló alkotmányos felmentési eljárást (impeachment) Donald Trump amerikai elnök kedden, a davosi Világgazdasági Fórumon.Szakértő: Már republikánus szenátorokról is szól az eljárás
Az amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárása (impeachment) már nemcsak Donald Trump "célkeresztben tartásáról" szól, hanem arról is, hogy republikánus szenátorok nehéz helyzetbe kerüljenek a közelgő választásokon – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő kedd reggel, az M1 aktuális csatornán.Donald Trump amerikai elnök visszautasítja az impeachment-eljárásban ellene felhozott vádpontokat
Donald Trump amerikai elnök visszautasította az ellene felhozott vádpontokat abban a Fehér Ház jogászcsapata által előterjesztett jegyzékben, amelyet az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárásának (impeachment) kedden kezdődő szenátusi tárgyalása előtt nyújtott be a szenátusnak.Trump diadala – Kína elfogadta a vereségét a kereskedelmi háborúban
Trump megnyerte a Kínával vívott kereskedelmi háború első fázisát. Peking belenyugodott, hogy 250 milliárd dollárnyi exportjára érvényben marad a 25 százalékos pótvám, ám felhagy a valutamanipulációval, továbbá nagy mennyiségben vásárol amerikai élelmiszert és földgázt. Trump így nyugodtan koncentrálhat az ellene folytatott impeachment-eljárásra, amelynek lezavarása után belevetheti magát az elnökválasztási kampányba. Eközben csillapodni látszanak Hongkongban is a tüntetések, amelyeket nem kis mértékben az amerikai kormány inspirált a háttérből. Cikkünk a nemrégiben aláírt kínai-amerikai kereskedelmi megállapodás hátterét boncolgatja.Papíron alkotmányos vádeljárás, de leginkább politikai boszorkányüldözés folyik Trump ellen
A Donald Trumpról jelentést készítő amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO) nem független, és politikai megrendelésre állította össze a csütörtökön közzétett elemzését – írta a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap internetes oldalán pénteken.Ajánljuk még

















