dorogi gyula
Bértrollokkal terrorizálja ellenfeleit a szigetszentmiklósi "luxusellenzék"
Lehetséges, hogy az ellenzékiek egymást jobban utálják, mint a Fideszt – mondta a PestiSrácoknak Dorogi Gyula, szigetszentmiklósi civil polgármester-jelölt. Dorogi korábban tevékenykedett az MSZP-ben, majd a bukás után a DK-hoz igazolt, ahonnan állítása szerint az elvtelenség és a baloldali értékek teljes figyelmen kívül hagyása miatt távozott. A csalódott politikus elmondta: a jelenlegi "luxusellenzék" mind Szigetszentmiklóson, mind pedig országosan csak díszlet, valójában csak a vagyonszerzés motiválja őket, és erőszakos lejáratókampányt, boszorkányüldözést indítanak az ellen, aki ezen érdeküket fenyegeti. Ennek lett áldozata Dorogi is, aki ki merte jelenteni, hogy az ellenzéki összefogás elvtelen és kudarcra ítéltetett. Őszinteségéért a jutalma lejáratás és megbélyegzés lett egykori párttársai által. Ajánljuk még
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.