drégely utca
Tűz ütött ki a házban, ahol Baranyi szerint minden rendben van
Baranyi Krisztina mindennel foglalkozik, csak a rá bízott kerülettel nem. Miközben Ferencvárosban elképesztő állapotok uralkodni több önkormányzati ingatlanban, sőt, az egyikben épp ma tűzeset miatt órákra megszűnt az áramszolgáltatás, addig a IX. kerületi polgármester mossa kezeit: szerinte minden rendben van.Baranyi Krisztináék még a saját szavazóikat is utcára raknák? (Videó)
A Baranyi Krisztina vezette Ferencváros talán még soha nem volt olyan rossz állapotban, mint az utóbbi pár évben. Az önkormányzati lakások nagy része omladozik. A Haller utca 54. alatti társasház lépcsőháza egyszerűen összeomlott, isteni csoda volt, hogy senki nem sérült meg. A baloldali városvezetés mindent megígért, így a társasházak felújítását is – természetesen ezeket az ígéreteket elfújta a szél. A régi, jól bevált kifogás: nincsen pénz, kivéreztetnek minket, Orbán hibája. Onnan tudni, hogy hazudik a kerület vezetősége, hogy mozog a szájuk – ugyanis 3,2 milliárd forint szabad felhasználású pénz maradt csak az előző évről. Lehet, hogy tartalékolni kell az önkormányzati választásra, ahelyett, hogy segítenének a ferencvárosi embereken? Miért nincs megfelelő alternatív önkormányzati lakás a romos épületekben élő embereknek? Miért fenyegetőznek azzal, hogy ha valakinek nem felel meg a romos társasház, akkor mehet az utcára? Részletek a videóban!Csak az érzékenyítésre legyen pénz: félig romba dőlt lépcsőházú önkormányzati bérház kiürítését szavazták le Baranyiék
Van, ahol három emeleten leszakadt a lépcsőház, általánosak a rossz állapotok, a házakat pedig ellepték a kártevők. Ilyen állapotú önkormányzati lakások kiürítését szavazta le Ferencváros "szociálisan érzékeny" baloldali többsége. A kerületben az elmúlt négy évben gyakorlatilag semmilyen előrelépés sem történt a rossz állapotú bérlakások felújítása terén, egyúttal a korábbi, kormánypárti vezetés által megkezdett városrehabilitáció is megtorpant. Felmerül a kérdés, hová tűnt az erre szánt pénz, és miért nem akarja a ferencvárosi baloldali többség élhető állapotú ingatlanokba átköltöztetni az önkormányzati tulajdonú ingatlanok lakóit.Lepusztult lakások, magára hagyott lakók – Baranyi Krisztina ferencvárosi meséje a Drégely utcában (PS-videó)
Leszakadó törmelékek a folyosókon, patkányok, csótányok a pincéből, beázott, rosszul szigetelt lakások – a helyszín nem Nyugat-Bronx, hanem egy ferencvárosi önkormányzati társasház a Drégely utca 12-es szám alatt. A IX. kerületi önkormányzat a kisemberek nagy segítőjével, Baranyi Krisztinával az élen azonban csak ígéretekkel dobálózik vagy csupán elhajtja a panaszosokat. A társasház lakói megérdemelnék, hogy az életkörülményeik minimum megfelelőek legyenek. De hiába, a Baranyi Krisztina vezette önkormányzat továbbra sem törődik a saját polgáraival. Részletek a videóban.Ajánljuk még












