duna profit
Thaiföldön fogták el a több ezer embert megkárosító Duna Profit 12 éve bujkáló volt vezetőjét
A napokban egy kvázi bagatell ügyből kifolyólag Thaiföldön a rendőrök elfogták a Duna Profit volt elnök-vezérigazgatóját, akit több ezer ember megkárosításával, súlyos gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolnak, sőt el is ítéltek első fokon - tudta meg bangkoki forrásból a PestiSrácok.hu. N. Andrást és két társát még 2007 szeptemberében különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett csalás, illetve annak kísérlete, valamint számviteli fegyelem megsértése miatt mondta ki bűnösnek a Vas Megyei Bíróság. N.-t hét év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon. Az ítélet ugyan nem jogerős, de az eljárást folytatni sem tudták, N. ugyanis azóta is szökésben van. A PestiSrácok.hu birtokába került anyagok alapján vízum nélkül, hamis iratokkal, magát bolgár állampolgárnak kiadva él több mint egy évtizede Thaiföldön. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után