dunaferr-privatizáció
Azok aggódnak most a Dunaferr dolgozóiért, akik korábban eladták a fejük felül a gyárat
Tóth István volt jegyző, Szántó Péter és Tóth Kálmán egykori képviselők – csak néhány név azok közül, akik személyes megtestesítői, ugyanakkor személyes felelősei Dunaújváros egyik leggyalázatosabb időszakának, amikor a beleegyezésükkel, támogatásukkal sikerült a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányoknak üveggyöngyökért elkótyavetyélni a Dunaferrt. Ezek a figurák most a Rajta Újváros nevű alakulat mögé bújva igyekeznek visszakapaszkodni a hatalomba, miközben minden jó ízlést nélkülözve a jelenlegi városvezetést okolják a saját egykori döntéseik következményeiért. Ennek a csapatnak a polgármester-jelöltje az a Pintér Tamás, akinek a pártja eredetileg azért jött létre, hogy kitörölje Gyurcsányt a magyar történelemből, de mostanára, a Jobbik drámájának végkifejletére kéjesen lefeküdt a bukott miniszterelnöknek, ha már más út a pártban nincs, a munka meg büdös. Pintér Tamás Gyurcsány Ferenc hasznos bolondja, Gyurcsánynak pedig egyetlen dolog miatt van rá szüksége: azért, hogy megszerezzen egy megyei jogú várost. Ha Pintér lenne Dunaújváros polgármestere, azzal csak Gyurcsány nyerne, a dunaújvárosiak ezzel a bukott miniszterelnököt vennék a nyakukba. Ne legyenek kétségeink: ez is a terve! Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.