dunai hajójárat
Jövőre sem indítja el a dunai hajójáratokat a BKV
Még tavasszal harangozta be a BKV, hogy pénzhiányra hivatkozva felfüggesztik a fővárosi hajók közlekedtetését, most pedig kiderült, hogy 2022-ben sem tervezik visszaállítani a szolgáltatást. Mint ismert, azóta egy gyanús tender keretében még üzemeltetőt is kerestek a menetrend szerinti forgalom lebonyolításához. Az ügy kísértetiesen hasonlított a szintén gyanús körülmények között lezajlott villamos- és buszbeszerzésekhez. Ha a baloldal valamit ideiglenesen megszüntet, az konkrétan megy a levesbe, egyszer és mindenkorra kinyírják! A dunai vonali hajójárat is erre a sorsra jutott. Karácsony, szégyelld magad! – adott hangot véleményének Wintermantel Zsolt, a BKK igazgatóságának tagja a Facebook-oldalán, arra reagálva, hogy 2022-ben sem indítja el a BKV a Duna budapesti szakaszán közlekedő hajójáratokat. Ajánljuk még
Döbbenet! Füllentett volna a Tisza vezér a migrációs bírságról?
Paula Pinho: nem azt mondtuk, Péter. Radnai kamu melója az lesz, hogy "egyeztet a társadalommal"
Nagyon szépen alakul az új kormány. Jelenleg azt már tudjuk, hogy lesz egy teljesen felesleges minisztérium a 16-ból és ezt ki más is kaphatná meg, mint Radnai Márk. kell ugye egy meló, hogy elfedjék a kellemetlenebb dolgokat. Ajvé! A kancelláriaminiszter logopédussal kezdi áldásos tevékenységét?
Általában jellemző a lángelmékre, hogy gyorsabban forog az agyuk, mint a beszélőjékük. Ájvé! Ruff Bálint kijelölt kancelláriaminiszter kétségtelenül lángelme: saját magát is megzavarta beszéd közben a szapora nyelvjárása, le is lassította beszédét és úgy ismételte meg mondandója lényegét. Lemondott a KDNP vezetéséről Semjén Zsolt, de az elnökség ezt nem fogadta el
Lemondott a KDNP vezetéséről Semjén Zsolt, de az elnökség ezt nem fogadta el, de a párt Országos Elnöksége ezt egyhangúlag nem fogadta el.