dvsc
Ötből öt: a Fradi után a Honvéd, a Debrecen, a Fehérvár és a Dunaszerdahely is továbbjutott!
Papzsák úr szomorkás lehet – írhatjuk csütörtöki vezércikkünkre utalva, hiszen magyaros nap lett ez: a Ferencváros szerdai BL-bravúrja után a Debrecen, a Fehérvár, a Honvéd és a Dunaszerdahely is sikerrel vette az Európa Liga-selejtezőt, és mind továbbjutottak a következő fordulóba. Igazán nehéz dolga a DAC-nak és a kispesti csapatnak volt: előbbi a hosszabbításban harcolta ki a sikert, utóbbi a kapusának is sokat köszönhet. Ilyen is régen volt: összes indulónk ünnepelhetett.Magyar gólözön az Európa-ligában: 11-2 - A Fehérvár, a Honvéd és a Debrecen is magabiztosan nyert
A Debreceni VSC hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott az albán FK Kukesi felett a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, a csütörtöki első mérkőzésen. A Fehérvár 1-5-re intézte el a montenegrói Zetát, a Budapest Honvéd pedig saját közönsége előtt 3-1-re verte a litván Zalgiris csapatát. Úgyhogy mindhárom magyar csapat bizakodva várhatja a visszavágókat.A bolgár Ludogorecet kapta a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Ferencváros – Sorsoltak az EL-ben is
Kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörének párosítását. A sorozatban magyar bajnokként érdekelt Ferencváros a bolgár Ludogoreccel találkozik. A párharcot itthon kezdi a Fradi, bár először hibázott az UEFA és idegenbeli kezdést jelzett a zöld-fehéreknél. A visszavágóra kellene tehát olyan eredménnyel érkezni, hogy legyen esély a továbbjutásra. Ne feledjük: a Ludogorec tavaly a Videotonnal találkozott BL-selejtezőben, és a fehérváriak egy idegenbeli 0-0 után itthon 1-0 arányban győztek és továbbjutottak. Ez tehát jó fokmérő lehet a Fradinak.Első meccsem? Akkor életem gólját ollózom a Fradinak (videóval)
Élete első felnőtt bajnokiján zseniális góllal mutatkozott be a fiatal Zsóri Dániel: a Debrecen játékosa a hosszabbításban ollózta be a Ferencváros kapujába csapata győztes gólját. A Fradi csak önmagát okolhatja, bár az első félidőben vezetett és számos helyzete volt, ezután kiengedett, és a hazai csapat a hajrában megfordította a mecset.Ajánljuk még