Pesti Srácok

Magyar gólözön az Európa-ligában: 11-2 - A Fehérvár, a Honvéd és a Debrecen is magabiztosan nyert

Magyar gólözön az Európa-ligában: 11-2 - A Fehérvár, a Honvéd és a Debrecen is magabiztosan nyert

A Debreceni VSC hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott az albán FK Kukesi felett a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, a csütörtöki első mérkőzésen. A Fehérvár 1-5-re intézte el a montenegrói Zetát, a Budapest Honvéd pedig saját közönsége előtt 3-1-re verte a litván Zalgiris csapatát. Úgyhogy mindhárom magyar csapat bizakodva várhatja a visszavágókat.

Zeta (montenegrói)-Fehérvár FC 1-5 (1-3)

A Fehérvár FC Loic Nego mesterhármasával, valamint Juhász Roland és Huszti Szabolcs találatával 5-1-re győzött a montenegrói Zeta vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező 1. fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön. A Fehérvár gyorsan kétgólos előnybe került. Előbb a bal szélen meglóduló Milanov lapos beadását Nego külsővel a kapufa mellé lőtte, majd röviddel ezután ismét ők játszottak össze, és az ezúttal magasan érkező beívelést vágta be Nego. Némileg váratlanul szépített a montenegrói együttes, de ez nem fogta meg a székesfehérváriakat. Scepovic ugyan kihagyott egy ziccert, ám a visszapattanó megszerzése után Milanov harmadszor is tökéletesen szolgálta ki Negót. A francia játékos a 23. percre mesterhármast szerzett. A folytatásban kicsit csökkent a színvonal, helyzetből is kevesebbet láthatott a közönség, és a szünetig az állás nem változott.

Fordulás után a Fehérvár átengedte a kezdeményezés lehetőségét a Zetának, amely megpróbált ezzel élni, a félidő elején egy-két alkalommal veszélyeztetett is, de aztán újra alacsonyabb lett az iram, és jobbára a mezőnyben folyt a játék. A hajrára felpörgött a Fehérvár, és Juhász fejesgóljával, majd az utolsó pillanatokban Huszti szép, szabadrúgásból szerzett találatával nagyon magabiztossá tette sikerét, amely után a jövő heti visszavágót kényelmes helyzetből várhatja.

PestiSracok facebook image

Budapest Honvéd-Zalgiris Vilnius (litván) 3-1 (1-0)

Ez még sikerült. A kispesti Gazdag Dánielt (b2) ünneplik csapattársai, aki 11-esből gólt lőtt. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az első félidőben több és nagyobb helyzetei voltak a vendég litván csapatnak, gólt mégis a magyar együttes szerzett, miután a 32. percben Gazdag Dániel beadása kipattant egy védőről, de Banó-Szabó Bence középről, tíz méterről a hálóba lőtt.

Összeszokottabb csapatnak tűnt a Zalgiris, ennek ellenére a kispestiek az 55. percben növelték előnyüket, miután Kamber hatalmas bedobását David N'Gog a kapuba fejelte. A különbség a 69. percben tovább nőtt, mivel a Gazdag Dániellel szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt a sértett gólra váltotta.

A Honvéd a 85. percben ismét tizenegyeshez jutott, de Gazdag kísérletét ezúttal kivédte a cseh Martin Berkovec kapus. A végeredményt a litvánok csereként beállt középpályása, Karolis Uzela állította be, aki a 92. percben egy kipattanó labdát értékesített. A kispestieknek négy, a vendégeknek hat kaput eltaláló lövésük volt.

A párharc győztese az azeri Szabail és a román Universitatea Craiova csatájának továbbjutójával találkozik, az első összecsapást a románok nyerték idegenben 3-2-re.

Legutóbb 1997 nyarán fordult elő, hogy mind a négy magyar kupacsapat győzelemmel kezdte szereplését: akkor az MTK a Bajnokok Ligájában, a BVSC a KEK-ben, a Ferencváros és az Újpest pedig az UEFA Kupában nyerte meg párharcának első meccsét, sőt, később mind a négy együttes kettős sikerrel jutott tovább.

Debreceni VSC-FK Kukesi (albán) 3-0 (0-0)

A debreceni csapat tagjai köszöntik szurkolóikat, miután 3-0-ra győztek. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A bajnoki bronzérmes hajdúságiak magabiztos sikerrel köszöntötték vezetőedzőjüket, Herczeg Andrást, aki 63. születésnapját ünnepelte. A visszavágót egy hét múlva rendezik Albániában.

A mérkőzésen elején a Debrecen irányította a játékot, számos támadást vezetett, komoly feladat elé viszont nem állította az albánok kapusát. A félidő derekán aztán fordult a kocka, inkább a Kukesi volt veszélyes, ezt jelezte, hogy egyszer a kapufa mentette meg a hajdúságiakat a kapott góltól, ráadásul a szünetig Nagy Sándornak is nagyot kellett védenie.

A folytatás nagyszerűen alakult debreceni szempontból, ugyanis a nyáron igazolt nigériai Haruna Garba a becserélése után első labdaérintéséből gólt szerzett egy begyakorolt szögletkombináció végén. A vezető találatot követően néhány percig még lendületben maradt a DVSC, utána viszont kiegyenlítetté vált a játék. Az idő múlásával a hazaiak egyre inkább csak a biztonságra törekedtek, ugyanakkor több védelmi hiba is albán helyzeteket eredményezett. Egyenlíteni ennek ellenére nem tudtak a vendégek, sőt, egy gyors ellentámadásból megduplázták előnyüket a piros-fehérek. A második debreceni gól megtörte az albán csapatot, így a magyar együttes a hajrában még magabiztosabbá tette sikerét, így háromgólos előnnyel utazhat Albániába.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?