egészségügyi béremelés
Fidesz: Gyurcsányék az egészségügyi dolgozóktól is csak elvettek
Itt a kampány, a baloldal teljes fokozatba kapcsolta az ígéret- és hazugsággyárat – kommentálta a Fidesz a DK szerdai, az egészségügyi dolgozók béremelését szorgalmazó sajtótájékoztatóját.A béremelések lendületet adnak a gazdaságnak
A járvány sem gátolta meg a magyarországi béremeléseket, külföldi elemzők szerint ez jelentős lendületet ad Magyarországon a fogyasztás bővülésének. Ezt nagyban segíti az Orbán-kormány adópolitikája, amelynek leépítésére készül Gyurcsány Ferenc a szövetségeseivel.Kásler Miklós: négy lépcsőben hetvenkét százalékkal emelkednek a szakdolgozói alapbérek (videó)
Folyamatosan nő az egészségügyi szakdolgozók megbecsülése és továbbra is folytatódnak az ágazati béremelések a magyar ellátórendszer érdekében és a betegek javára – mutatott rá a közösségi oldalán publikált videóban Kásler Miklós, aki megköszönte az egészségügyi dolgozók és szakdolgozók munkáját.A napokban már a megemelt bér érkezik az orvosok számlájára
Ezekben a napokban érkezik meg az orvosok számlájára a megemelt bér; a mostani emelés egy több évig tartó átfogó, jelentős orvosibér-emelési program első állomása. Az orvosok bére két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik. A kormány ezzel a lépésével tovább növeli az orvosok anyagi megbecsülését, és átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt számukra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium közleményben. A béremelés egyben a hálapénz kivezetésére is megoldást jelent – írták.Kásler Miklós: 96,1 milliárd forintot fordít a kormány az alapellátásban dolgozók béremelésére
Idén 96,1 milliárd forintot fordít a kormány az alapellátásban dolgozó több, mint 18 ezer orvos és szakdolgozó bérének emelésére – közölte az emberi erőforrások minisztere szerdán, hivatalos Facebook-oldalán. Kásler Miklós hozzátette: ezzel az érintettek jövedelme a szakellátásban részt vevőkével azonos szintre emelkedik.Januártól indul a hálapénz-razzia
Januártól jár az emelt bér az orvosoknak, és ezzel egy időben életbe lépnek a szigorú szabályok a paraszolvenciát elfogadókkal szemben – értesült a Népszava. Az orvosi béremeléseknek utat nyitó törvény a büntető törvénykönyvet is módosította, és megtiltotta a hálapénzes ügyleteket.A napokban érkezik meg az ápolók húsz százalékkal megemelt bére
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közlése szerint ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, húsz százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra. Azt írták, hogy az egészségügyi szakdolgozók többéves átfogó béremelési programjának keretében emelkedett a bér.Varga Mihály: lesz orvosi béremelés
Közösségimédia-oldalán cáfolta csütörtökön Varga Mihály pénzügyminiszter Varju László (DK) országgyűlési képviselő azon közlését, hogy a jövő évi költségvetésben nem szerepel az orvosok béremelését szolgáló 300 milliárd forint.Dömötör Csaba: a baloldal két év múlva a múltat fogja indítani
Mára teljesen összeforrt a Gyurcsány-koalíció, amely bedarálta az MSZP-t, sakkban tartja a kisebb baloldali pártokat és ahová már a Jobbik is egyértelműen betagozódott – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány járványhelyzettel kapcsolatos intézkedéseiről is beszélt, amelyek véleménye szerint nagy mértékben befolyásolják majd a két év múlva esedékes parlamenti választásokat. Szóba került a Czeglédy Csaba ellen megnyert pere is, amellyel kapcsolatban elmondta: sok mindent elmond az ellenzék morális állapotáról, hogy egy ilyen embert indítottak jelöltjüknek a legutóbbi európai parlamenti választáson.Ajánljuk még

















