egészségügyi béremelés
Bérrendezést és védőfelszerelést követel az orvosi kamara gyurcsányista vezetése
A koronavírus elleni védekezés nagy terhet ró az orvostársadalomra, és még komolyabb veszélyekkel fenyeget – derült ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerdai sajtótájékoztatóján. A kamara a kormány fokozott erőfeszítését kérte az egészségügyi dolgozók fertőzésvédelmét biztosító eszközeinek beszerzése érdekében, továbbá felhívta a figyelmet az orvosok lassan elviselhetetlen túlterheltségére és az ellátórendszer teljesítőképességére. A bökkenő csak az, hogy a MOK nemrégiben megválasztott vezetése egyértelműen a DK-hoz húz, élén Kincses Gyulával, az egykori „vizitdíj-államtitkárral”.A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését
Két éven belül átfogó béremelésre kerül sor az egészségügyben, amely során az érintett szakdolgozók alapbére 72 százalékkal emelkedik majd, míg az „Ápoló leszek” program keretében négymilliárd forintból az év végéig 3200, egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban, a nővérszállók építésére és felújítására pedig 16 helyszínen 8,8 milliárd forintot fordít a kormány – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.Aláírták a megállapodást az egészségügyi dolgozók béremeléséről
Aláírásukkal is megerősítették az egészségügyi dolgozók béremeléséről szóló, január 24-én létrejött és bejelentett megállapodást a sztrájktárgyalásban résztvevő szervezetek és az egészségügyért felelős államtitkár – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkársága szerdán az MTI-vel.Százezer forintos béremelés jön novembertől az egészségügyben
Az orvosok újabb 100 ezer, a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a szakdolgozók 12 százalékos béremelésre számíthatnak jövő hónaptól. Összesen mintegy 98 ezer ember, köztük 79 ezer szakdolgozó és 16 ezer szakorvos bérét emelik – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Idén az egészségügyi béremelés 82,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek.Egészségügyi közgazdász: amíg alulfinanszírozott az ellátórendszer, nem várható változás
Borítékolni lehetett, hogy a tavaly áprilisi konszolidációt egy újabb követi majd – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Azt mondja, teljesen logikus, hogy így alakult, miután a kormány hosszú éveken keresztül nem emelte meg a kórházi beavatkozások finanszírozását. Gyakorlatilag 2007 óta egészen idén szeptemberig nem változott a HBCS (homogén betegcsoportok), az elszámolható szolgáltatások ellentételezése. Ősszel emelték meg az alapdíjat a korábbi 150 ezerről 180 ezer forintra. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a szocialista kormányzás alatt 2-300 milliárddal csökkent az egészségbiztosítási alap összege, illetve a második Gyurcsány-kormány idején az egészségügy költségeit állandóan a központi költségvetésből kellett kipótolni.A Volkswagen és a Fesztiválzenekar szponzorszékein tüntetettek az ellenzéki "segédápolók"
Érdekes momentumra hívta fel a PestiSrácok.hu figyelmét egy olvasónk. Sándor Mária és Pukli István bukott baloldali politikusokkal ékesített múlt pénteki demonstrációján a résztvevők olyan papírszékeken ültek, melyen a Volkswagen illetve a Budapest Fesztiválzenekar emblémái láthatóak. Megpróbáltuk kideríteni, szándékosan segédkezik-e a neves autógyár és a világhírű zenekar politikai törekvések elérésében.Ajánljuk még

















