Pesti Srácok

A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését

A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését

Két éven belül átfogó béremelésre kerül sor az egészségügyben, amely során az érintett szakdolgozók alapbére 72 százalékkal emelkedik majd, míg az „Ápoló leszek” program keretében négymilliárd forintból az év végéig 3200, egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban, a nővérszállók építésére és felújítására pedig 16 helyszínen 8,8 milliárd forintot fordít a kormány – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

– olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében. A tájékoztatásban kiemelik: az átfogó, 2022-ig megvalósuló béremelésre lépcsőzetesen, évente több ütemben kerül sor, amelynek köszönhetően az érintett szakdolgozók alapbére 2022-ig 72 százalékkal növekedik, az „Ápoló leszek” program keretében négymilliárd forintból az év végéig 3200, egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban, a nővérszállók építésére és felújítására pedig 16 helyszínen 8,8 milliárd forintot fordít a kormány.

PestiSracok facebook image

– olvasható a minisztériumi tájékoztatásban, amelyben arról is írnak, hogy Magyarországon 10000 lakosra megközelítőleg 70 ápoló jut. A KSH 2018. évi egészségügyi statisztikai évkönyvének adatai alapján a betöltött szakdolgozói állások száma 101 331,32 volt, míg a betöltetlen állások száma pedig 3 671,01, ami a tervezett állásokhoz képest kb. 3,6 százalékos hiányt jelent.

Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.