Kemény szavakkal bírálta az Egyesült Államokat az iráni legfelsőbb vezetőPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 3. Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetője kijelentette szombaton egy több ezer diák előtt elmondott beszédében, hogy az Egyesült Államok az 1979-es iráni iszlám forradalom óta - amelyben megbuktatták a Nyugat támogatta uralkodót - mindmáig nem tudta helyreállítani hatalmát Irán felett - közölte az iráni állami tévé.
Kínai hírszerzők ellen emeltek vádat Amerikában ipari kémkedésértPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 31. Vádat emelt tíz kínai hírszerző ellen ipari kémkedésért kedden az amerikai igazságügyi tárca. A minisztérium közleménye szerint a kínai hírszerzők és a velük együttműködő számítógépes hackerek repülőgép-technológiai információkat akartak eltulajdonítani 2010 és 2015 között.
Lelepleződött a csalás: a híres amerikai Soros-egyetem valójában egy kulipintyó a pusztában Magyar ugar 2018 október 30. A PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott fotók tanúsága szerint Soros György emberei filléres trükkel próbálják igazolni, hogy a CEU egy létező amerikai egyetem, amely így joggal adhat amerikai diplomát Magyarországon. A képek alátámasztják a magyar kormány gyanúját, miszerint a CEU az Egyesült Államokban csak egy fiktív kampuszt tart fenn, és valójában Budapesten végzi a világboldogító hálózat kiképzését. Utóbbi esetben viszont törvénytelen volna a működése, hiszen kizárólag magyar egyetemként csak Magyarországon akkreditált képzést nyújthatnának és ahhoz adhatnának diplomát.
Ideiglenesen megpihent Mexikóban az egyre agresszívabb migránskaravánPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 29. Pihenőt tartott vasárnap a dél-mexikói Oaxaca államban lévő Tapanatepecben az Egyesült Államok felé tartó, több ezer emberből álló menekültkaraván. Közben összetűzések voltak a mexikói-guatemalai határon álló hídnál, ahol a mexikói rendőrök megakadályoztak több, mint ezer hondurasit a határ átlépésében.
Kulturáltabb politikai hangnemet szorgalmaz Donald TrumpPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 25. Civilizáltabb hangnemet szorgalmazott az amerikai politikai élet szereplői körében Donald Trump elnök egy választási kampányrendezvényen szerdán este, miután a nap folyamán több demokrata párti politikus címére és a CNN hírtelevízió szerkesztőségébe küldtek robbanószerkezetet, vagy fehér port.
Ötezer fős migránskaraván vonul az Egyesült Államok felé délről – már Mexikóban járnakPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 október 21. Továbbvonult vasárnapra virradóra az Egyesült Államok irányába a közép-amerikai migránsokból álló, immár mintegy 5000 fősre duzzadt karaván. A mexikói hatóságok képtelenek voltak feltartóztatni az illegális bevándorlókat.
Huszonkétmillió illegális bevándorló az Egyesült Államokban? Világugar 2018 október 12. Az illegálisan érkező bevándorlók általánosan elfogadott száma 11 millió fő körül mozgott az Egyesült Államokban, ám pontos adatot senki sem ismer. A Yale Egyetem kutatói azonban készítettek egy felmérést, melynek eredményeképp sokkal félelmetesebb számmal szembesülhettünk. Az amerikaiak sem értik, hogy mi történt az utóbbi bő másfél évtizedben, hogy kerültek közéjük ennyien illegálisan. Ha ez a szám közel jár a valósághoz, valamire nagyon nem figyeltek, és komoly bajban van az amerikai társadalom. A 325 milliós Egyesült Államok közel 10 százaléka illegálisan tartózkodik Amerikában?
Lövöldözős nap volt csütörtökön az Egyesült ÁllamokbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 szeptember 21. Három helyen is lövöldözés volt csütörtökön az Egyesült Államokban. Los Angelesben helyi idő szerint a délutáni órákban dördültek lövések egy iskola közelében, a pennsylvaniai kisvárosban egy férfi a feleségét, a szüleit, majd önmagát lőtte le, a marylandi Baltimore mellett pedig egy illatszerbolt és patika raktárja mellett lőtt agyon három embert egy nő, aki önmagát is halálosan megsebesítette.
Rangos amerikai díjat kapott Magyarország az üldözött keresztények segítéséértPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 szeptember 14. Az üldözött keresztények segítéséért Kereszt Népe díjjal tüntette ki Magyarországot, illetve – ahogyan a laudációban elhangzott – a magyar nemzetet a néhai Ronald Reagan elnök ösztökélésére 1988-ban megalakult Biztonságpolitikai Központ (CSP) nevű amerikai elemzőintézet.
Washington figyelmeztette Moszkvát, hogy nem tűri a beavatkozást az őszi választásokbaPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 augusztus 23. Az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot, hogy nem tűri el a beavatkozást a novemberi képviselőházi és szenátusi választásokba - hangsúlyozta John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó Genfben, ahol csütörtökön találkozott orosz partnerével, Nyikolaj Patrusevvel, az orosz biztonsági tanács titkárával.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Orbán elégedett Trumppal, de vannak kikötései Forró drót augusztus 20. Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy igazából mi magyarok uraljuk a világot és azt állítják el vagyunk szigetelődve, azoknak ajánljuk figyelmükbe, hogy Trump a hétfői megbeszélés után a magyar miniszterelnök véleményét is kikérte.
Merénylet!444! – Avagy Hadházy és az autós nindzsák Forró drót augusztus 20. Egy sötét gonosz világban élünk. A diktatúra kitölti a mindennapokat és az állampárt autóba ültetett nindzsákkal tervez merényletet mindenki ellen, aki lázadni mer. Vagyis, vagy ez van, vagy Hadházytól el kéne zárni a lónyugtatós dobozt.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?